A Magyar Közút kamerája rögzítette egy autó leégését az M7-esen

Pillanatok alatt porig égett egy autó az M7 autópályán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nyári kánikulában az érdi emelkedő sokszor kihívás, régen a faros Skodák egyik kínzóhelye volt, de manapság is előfordul, hogy kifog egy-egy autón.

Még szerda este, a késő délutáni/kora esti forgalomban gyulladt ki az M7-es autópályán Érd magasságában egy kombi 5-ös BMW (F11). Mindezt a Magyar Közút kamerája rögzítette, így a közútkezelő munkatársai a rendőrség segítségével pillanatok alatt lezárták az érintett területet a tűzoltók kiérkezéséig, ám a tüzet már nem tudták megfékezni. A prémiumautó gyakorlatilag porig égett, szinte csak a csupasz karosszéria maradt meg belőle.
Hirdetés
Jó hír, hogy az utasok mind ki tudtak menekülni az égő autóból, rosszabb, hogy ennél a szériánál nem egyedi a tűzkár. A gyártó emiatt visszahívási kampánnyal is élt már, de a már több mint 10 éve futó szériánál különösen fontos a szívó- és kipufogórendszer, kiemelten a részecskeszűrő időszakos ellenőrzése és szükség szerinti karbantartása, a fokozott igénybevételnél (amit akár az érdi emelkedő dinamikus megmászása is jelenthet) a lerakódások a hőterhelés következtében lángra kaphatnak. Az időszakos karbantartás persze minden autónál fontos, minél kihegyezettebb egy szerkezet, annál inkább.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?