Ez lehet minden idők legfurcsább gyorsulási versenye

Pilóta nélkül gyorsultak ezzel a két teljesen gyári autóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiaknázatlan lehetőségek állnak az új technikai extrák mögött, most egy lengyel csapat mutatta meg, mire jó még a távirányítható parkolás. Az eredmény idegőrlő.


Lenyűgöző az a technikai arzenál, amit már szériaautókba szerelnek. Ami a '90-es években még a filmsztárok kémkütyüi között szerepelt, az ma valóság. James Bond mondjuk korlátok nélkül terelgethette a 7-es BMW-t, ma még csak a lépésben egyenesen haladó, illetve parkolni képes megoldásnál tartunk, ami egyelőre poénnak jobb, mint használható extrának, egy lengyel autós magazin most meg is mutatta, mire jó a Mercedes és a BMW rendszere.
Hirdetés

Két különböző megoldást alkalmaznak, a BMW dedikált kulcsot ad az autóhoz, melyen gombnyomásra indítható a motor, majd egy gombot nyomva tartva és a kijelzőn tartva az irányt, az autó elindul. Ehhez képest a Mercedesnél mobiltelefonos alkalmazáson keresztül kezelhetjük az autót. Ennek megvan az a hátránya, hogy az alkalmazás használatához hitelesíttetni kell a felhasználói fiókunkat, melyhez, legalábbis Magyarországon be kell menni egy kereskedésbe. Ugyanakkor a Mercedes rendszerével bonyolultabb parkolást is végre lehet hajtani kívülről, ám ami most fontosabb, hogy gyorsabban reagál és csatlakozik az autóhoz. A videó végén ugyanis egy különösen idegtépő gyorsulási versenyt is láthatunk, melynél az igazi lényeg, hogy ki tudja hamarabb elindítani az autót. A sebesség viszont korlátozott, az autók ugyanis gázt nem adnak, csak a kúszási sebességet használják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?