Még erősebb és gyorsabb lett a BMW M3

Plusz lóerők és kisebb tömeg egyenlő 3,9-es 100-as sprint!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindig van valami tartalékban a BMW-nél, ha épp nem új modellt, akkor valamilyen frissítést, új felszereltséget hoznak. Most épp az M3-bő érkezett a könnyebb és erősebb CS kivitel.


Gondoskodnak arról a bajorok, hogy ne unatkozzunk és még véletlenül se felejtsük el a BMW-t, vagy helyezzük háttérbe akárcsak egy pillanat erejéig is. Amíg tűkön ülve várjuk az új 8-as sorozat bemutatkozását, addig megmutatják a leggyorsabb M3-as variációt. Mivel korábban már bemutatták az M4 CS-t, nem meglepő, hogy annak szedán verziójából, vagyis az M4-ből is megérkezett a könnyített és erősített kivitel.
Hirdetés

Az M3 CS több karosszériaeleme is karbonszálas műanyagból készül, nem csak a tető és a kiegészítők. Ennek hozománya 50 kiló súlycsökkentés, ami mellé az M3 Competition 450 lóerős hathengeres turbós motorját 460 lóerőre emelték. A 0-100-as gyorsulás ezzel 4,1 másodpercről 3,9 másodpercre csökkent, a végsebesség pedig 280 km/h-ra nőtt. A nagyjából 36 milliós árcédulát viselő M3 CS-ből csupán 1200 darab készül, így finoman szólva is limitált kiadásról van szó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?