Megsemmisült Ken Block legendás raligépe

Porig égett a gymkhana sztár versenyautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ken Block és csapata idén felélesztett egy Ford Escort RS Cosworth versenyautót, ám az nem bizonyult hosszú életűnek.


Áprilisban mutatták be széles vigyorgás kíséretében a legendás raliautó szépen felújított példányát[/url], ám mostanra csak az emlék és elszenesedett roncsok maradtak az autóból.
Hirdetés

Az elmúlt hétvégén Maine államban, a New England Forest Rally elnevezésű versenyen indult Ken Block és navigátora Alex Gelsomino. Egészen szépen szerepeltek, hiszen az összetett harmadik helyén álltak, amikor az egyik gyorson eltaláltak egy kiálló szikladarabot és felborultak. Az autó azonnal lángra kapott. Szerencsére a pilóta és a navigátor is sértetlenül megúszta az esetet. Block még azt is elárulta, hogy folytatta volna versenyt, hiszen az autó a „talpára” érkezett, ám a hirtelen felcsapó lángok egyből keresztbe tettek ennek a tervnek. Mint később kiderült, részben a sebességváltó hibája okozta a Cossie pusztulását. Kár érte, hiszen jó volt újra a gyorsasági szakaszokon látni az 1990-es évek egyik legnépszerűbb raligépét. Arról egyelőre nincs információ, hogy újra belefognak-e egy Ford Escort RS Cosworth felújításába a Hoonigan Racing Division szakemberei.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?