44 millióért még 300 km/h-t sem megy a Cayenne csúcsmodell

Porsche Cayenne Turbo S: 550 LE, 750 Nm

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

50 lóerővel és 50 Newtonméterrel erősebb a Turbónál a 44 milliós Cayenne Turbo S, alapfelszereltsége igen gazdag.


Új zászlóshajóval gazdagodott a Porsche Cayenne kínálata, mert az eddigi csúcsot jelentő Turbo felett 50 lóerővel és 50 Nm-rel megjelent a Turbo S. A Porsche mérnökei titán-alumínium ötvözetre cserélték a 4,8 literes V8-ast uraló két turbófeltöltőben a lapátokat, majd átprogramozták a vezérlőelektronikát, és így érték el az 550 lóerős teljesítményt és 750 Nm-es nyomatékot. Az ezáltal nyert 4,5 másodperces gyorsulás 0,2 másodperccel jobb idő, mint amit a Turbo tud, a 283 km/h-s végsebesség pedig 5-tel múlja felül az eggyel alatta elhelyezkedő modellét. A bejelentés szerint mindez nem befolyásolja az autó fogyasztását, ami továbbra is marad 11,5 l/100 km vegyes üzemben.
Hirdetés
A fenekén hordott feliraton túl nincs túl sok külső jele különlegességének, egyedi 21 colos felnijei, sötétebb lámpaburái, a tükrök és a lökhárítók alsó felére helyezett fényes fekete műanyagbetétek, valamint az ovális helyett négyszögletes kipufogóvégek árulkodnak arról, hogy a csúcsváltozatot látjuk. A 151 702 eurós (kb. 44 millió forintos) Turbo S közel 30 000 euróval drágább, mint a Turbo: normális emberek ennyiért autót vesznek, mi magyarok akár kettőt-hármat is.

A Turbo S alapkiépítésben aktív lengéscsillapítású légrugós futóművel, Sport Chrono csomaggal és az elektronikus sperrdifivel együtt dolgozó nyomatékelosztó rendszerrel érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?