Audi R8-ra épül a Skoda 130 RS szellemi utódja

R200 Non-Fiction néven debütált az Audi R8 Skoda-lelkű verziója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Békalámpás, kicsit bugyután néz ki, de egy V8-as Audi R8 technikáját rejti. A Skoda kupét megidéző R200 Non-Fiction ára 255 ezer euró lesz.


Volt ugye a 100-as Skoda, az 1000MB utódja, amiből készült a szocialista Porschénak becézett 110 R kupé. Bár az alap 100-assal is indultak a korabeli szlalom- és egyéb versenyeken, de az igazi király a 110 R gyári raliváltozata, a 130 RS volt. 1.3-as farmotorjával 220-at ment és több mint kétszer erősebb volt az alapváltozatnál: 140 lóerős. Később persze nagyobb és még erősebb motorokkal is készült, de utódjaiból a 120-as alapú Gardéból és a Rapidból már nem lett ennyire menő változat.
Hirdetés


Ezen kíván változattani ez a nemrég bemutatott tanulmány, ami műszakilag az első generációs Audi R8-asra épül. Munkájával a cseh dizájner, Petr Novák a 130 RS szellemiségét idézi meg. A fejlesztés másfél évig tartott, az eredmény egy 4,4 méter hosszú, 2 méter széles és 1,3 m magas retro sportkocsi. A 130 RS negyvenedik szülinapjának méltó megünnepléséhez jó alap a leggyengébb R8-as is. Bár pontos teljesítményadatokat nem tettek közzé, de a 4.2 FSI motor gyárilag is 430 lóerős és 430 newtonméter a nyomatéka. A teljesen működőképes prototípus nem csak egy egyszeri showautó, gyártása januárban indul és 24 darabot terveznek belőle. Ára 255 ezer euró, azaz 77 millió forint körül lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:04
    Permalink

    Rögtön ez ugrott be róla:

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=BRwTuBZN2j4&feature=youtu.be&t=44s[/url]
    [url]https://www.youtube.com/watch?v=t-WzAiFc0kA[/url]

    A márka stimmel, a szín stimmel, a középmotor audi v8 stimmel. A költségvetés na az sajnos nem. 😀

    Amúgy gyönyörű autónak tartom ezt a kupét ha lenne ilyen úri huncutságokra pénzem biztos, hogy inkább ezt venném Audi R8 helyett. Tetszik, hogy voltak olyan bátra,k hogy szembe menjenek a mai trendekkel és valami egyedit hozzanak létre. Kéne, nagyon-nagyon.

Vélemény, hozzászólás?