Köpnek a válságra a Bentley vevői

Rágyorsult 2012-re a Bentley

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Válság? Ugyan már, a Bentley eladásai 47 százalékkal emelkedtek az idei év első két hónapjában; a legtöbb kuncsaft kínai.

Tavaly sem zárt rossz évet az akkor 7003 példánnyal 37 százalékos növekedést elért Bentley, s lendülete idén sem lanyhult, sőt, erősödött. Ezek szerint a Bentley vásárlói, a világgal ellentétben nincsenek válságban.
Az idei év első két hónapjában eladott 894 példánnyal világviszonylatban 47 százalékkal emelkedett az angol prémiummárka eladása.
Minden főbb piacon nőtt a Bentley iránti kereslet, a legjelentősebb mértékben – nem meglepő módon – Kínában, ahol 324 példány kelt el, a második legnagyobb Bentley-fogyasztónak az Egyesült Államok számít – ott 251 példányt vettek az említett időszakban.
Európa egészében 39 százalékos a növekedés, Angliában 16 százalék, ami 58 szerződést jelent. A Közel-Keleten az átlagosnál nagyobb mértékben 55 százalékkal ugrott meg a márka iránti vevőérdeklődés: 93 példányt adtak el, ami egyébként a tavaly év végi politikai okokból késleltetett kiszállításokból is adódott.
Hirdetés
A Bentley elnök-vezérigazgatója, Wolfgang Dürheimer elégedettséggel nyugtázta a dekoratív számokat: „Kimagasló eredményeket hozott az idei évkezedet a Bentley számára. Őrizzük a tavalyi év lendületét, amiből egyértelműen látszik, ügyfeleink világszerte bíznak márkánkban és termékeinkben. A növekedés az új GT és a nemrégiben bevezetett Continental GTC modelljeinknek együttesen köszönhető, ezek 265, illetve 214 példánnyal toldották meg eladási számainkat. Az első Continental V8 verziókat a második negyedévtől szállítjuk, a Mulsanne-ra (főként Kínából és a Közel-Keletről) kötött rekordszámú megrendelés újabb rekordévet jövendöl számunkra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?