Kompakt hibrid Lexus crossover a láthatáron

RAV4-rokon kistestvért kaphat a Lexus RX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalos, hogy lefelé bővíti kínálatát a Lexus, és szeletet kér az Audi Q3, a BMW X1 vagy épp a Range Rover Evoque tortájából.

Kompakt szabadidő-autót fejleszt a Lexus, márpedig a Toyota RAV4 alapjain, s olyan riválisok ellen, mint amilyen az Audi Q3, a BMW X1, a Range Rover Evoque vagy a majdani Mercedes-Benz GLA. Még nem tudni, mi lesz az autó neve, de készpénznek vehető, hogy hibridverzió is lesz belőle, sőt kiváltképp azzal kíván robbantani a Toyota prémiummárkája. Az RX kisöccsét - tanulmányként - vélhetően az év végén, Tokióban mutatják meg először, míg a piacra jövőre érkezik.
Hirdetés
Hibrid hajtáslánca az IS300h-éval megegyezőnek várható, azaz 2,5 literes, 4 hengeres, 177 lóerős benzinmotorhoz csatlakozik az elektromotor, s a rendszer összteljesítménye 220 LE lehet. A például a másik kompakt Lexusban, a CT200h-ban is alkalmazott 1.8-as benzines alapú hibridrendszer ezek szerint túl gyengének találtatott ahhoz, hogy meggyőzhesse majd a kényes vevőkört.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?