Gumi nélkül Alonso nem bírt Webberrel

Red Bull-Ferrari párharc a vb-címekért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Majdnem végig Alonso vezette, aztán Webber nyerte a F1-es Brit Nagydíjat. Bajban a McLaren, Kobajasi szerelőket gázolt, Maldonado megint ámokfutott.

A 20 állomásos F1-szezon kilencedik versenyén - száraz pályán - Webber nyert önmaga idei második, a Red Bullnak pedig harmadik győzelmét szerezve. Webber két éve is diadalmaskodott Silverstone-ban, tavaly Alonso lett az első. A kemény keverékű gumikon hajtó, kifizetődőbb stratégiát választó Webber a 48. körben kapta el a pole-ból induló, s szinte végig vezető Alonsót, akinek lágy komponensű abroncsai elfogytak a hajrára. Dobogóra még a kétszeres címvédő világbajnok Vettel állhatott - összetettben is ők hárman vannak az élen, Alonso előnye picit csökkent Webberrel szemben. A konstruktőri táblán a gyengélkedő McLaren visszaesett negyediknek, míg a végre nem csak egyemberes Ferrari már a második. Szendvicsükben a folyamatosan jól teljesítő Lotus várja a július 22-i hockenheimi folytatást.
A Brit Nagydíj végeredménye (Silverstone, 5891 m, 52 kör)
  1. Webber (ausztrál, Red Bull) 1:25:11.288 ó
  2. Alonso (spanyol, Ferrari) + 3.0 mp
  3. Vettel (német, Red Bull) + 4.8
  4. Massa (brazil, Ferrari) + 9.5
  5. Räikkönen (finn, Lotus) + 10.3
  6. Grosjean (francia, Lotus) + 17.1
  7. Schumacher (német, Mercedes) + 29.1
  8. Hamilton (brit, McLaren) + 36.4
  9. Senna (brazil, Williams) + 43.3
  10. Button (brit, McLaren) + 44.4
  11. Kobajasi (japán, Sauber) + 45.3
  12. Hülkenberg (német, Force India) + 47.8
  13. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) + 51.2
  14. Vergne (francia, Toro Rosso) + 53.3
  15. Rosberg (német, Mercedes) + 57.3
  16. Maldonado (venezuelai, Williams) + 1 kör
  17. Kovalainen (finn, Caterham) + 1
  18. Glock (német, Marussia) + 1
  19. Pic (francia, Marussia) + 1
  20. De la Rosa (spanyol, HRT) + 2
  21. Karthikeyan (indiai, HRT) + 2


Kiesett
  1. Pérez (mexikói, Sauber) 11. kör
  2. Di Resta (brit, Force India) 2.


Leggyorsabb kör
Räikkönen 1:34.661 p, 50. kör
A Brit Nagydíj a szezonátlaghoz képest eseménytelen volt. A nagy vesztes a szombati - esős - időmérőn harmadik Schumacher, aki csupán hetedikként zárt, szárazon ennyit tudott a Mercedes. Petrov el sem indulhatott a Caterham motorhibája miatt. A hazai pályán versenyző Di Resta már a második körben kiesett. Maldonado ezúttal sem bírt a vérével, s kilökte Pérezt, akinek csapattársa, Kobajasi pedig a kerékcserénél hibázott, s több szerelőjét is elütötte - kettejüket kellett ellátni kisebb sérülésekkel.
Hirdetés
F1 2012 futamok és győztesek
1. Ausztrál Nagydíj, Melbourne Button, McLaren
2. Malajziai Nagydíj, Szepang Alonso, Ferrari
3. Kínai Nagydíj, Sanghaj Rosberg, Mercedes
4. Bahreini Nagydíj, Szahír Vettel, Red Bull
5. Spanyol Nagydíj, Barcelona Maldonado, Williams
6. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo Webber, Red Bull
7. Kanadai Nagydíj, Montreal Hamilton, McLaren
8. Európa Nagydíj, Valencia Alonso, Ferrari
9. Brit Nagydíj, Silverstone Webber, Red Bull
A verseny után Webber úgy nyilatkozott, hogy nem hitt a sikerben, de persze nagyon boldog, hogy megszerezte pályafutása kilencedik futamgyőzelmét. A vb-címről nem álmodozik, lényeg a kiegyensúlyozottság. Alonso szintén elégedetten válaszolt a riporteri kérdésekre, hiszen a Ferrari bebizonyította, hogy Valenciát követően Silverstone-ban is van olyan gyors, mint a Red Bull. Neki persze egyértelműen az a célja, hogy világbajnok legyen, s ilyen szempontból kitűnő ez a második hely... Az elején forgalomban autózó, így sok időt veszítő Vettel is azt emelte ki, hogy az idei elképesztően éles küzdelem, termelni kell a pontokat, nem szabad kiesni, a folyamatos pontszerzés a kulcs a sikerhez.
Az egyéni és a konstruktőri vb állása




pilóta pont csapat pont
1. Alonso (Ferrari) 129 Red Bull 216
2. Webber (Red Bull) 116 Ferrari 152
3. Vettel (Red Bull) 100 Lotus 144
4. Hamilton (McLaren) 92 McLaren 142
5. Räikkönen (Lotus) 83 Mercedes 98
6. Rosberg (Mercedes) 75 Sauber 60
7. Grosjean (Lotus) 61 Williams 47
8. Button (McLaren) 50 Force India 44
9. Pérez (Sauber) 39 Toro Rosso 6
10. Maldonado (Williams) 29
11. Di Resta (Force India) 27
12. Schumacher (Mercedes) 23
13. Massa (Ferrari) 23
14. Kobajasi (Sauber) 21
15. Senna (Williams) 18
16. Hülkenberg (Force India) 17
17. Vergne (Toro Rosso) 4
18. Ricciardo (Toro Rosso) 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?