Csillaghullás – már vizsgált autókat tört ismét az Euro NCAP

Régen még jók voltak, ma már alig védenek a cseh miniautók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A csehországi Kolinban gyártott Citroën C1, Peugeot 107, Toyota Aygo korábban 4 Euro NCAP csillagot szerzett, idén már csak hármat érdemelt.


A személyautók esetében egy-egy ritka kivételtől eltekintve csaknem általánossá kezd válni az 5 Euro NCAP csillagos védelem, ám, mint arra a biztonságtechnikai laboratórium legújabb vizsgálata rámutatott, számos olyan autó van még ma is, amelyik nem teljesíti a mai sztenderdeket. Minderre egyetlen autó, a Citroën C1-gyel és a Peugeot 107-tel közös, csehországi gyártósoron készülő Toyota Aygo töréstesztje a bizonyíték.
Hirdetés
A 2005-ben, azaz a típus megjelenésekor 4 csillagot szerzett, idén frissített sorozatról sokan hajlamosak azt hinni, hogy új modell, pedig nem az - hívja fel a figyelmet az Euro NCAP. Ráadásul 7 év alatt nem csak a konkurensek védelmi rendszerei, az NCAP törései is fejlődtek: többféle ütközés során, szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük az autóknak. Azok azonban nem minden esetben fejlődtek kellő mértékben az évek során, bizonyítja a legújabb törés. Míg számos modell akár maximum pontszámokat is tud szerezni az egyes kategóriákban, vannak még ma is biztonsági lemaradást mutató sorozatok.
Ilyen az Aygo, illetve ikertestvérei. Sem oldal-, sem függönylégzsák, de még ESP sem jár hozzájuk alapáron, igaz, az Euro NCAP töréstesztje után mind a Citroën és a Peugeot, mind pedig a Toyota bejelentette, hogy mintegy fél év múlva az említett tételeket, illetve a hátsó szélső helyeknél a felső feszítős Isofix gyerekülés-rögzítőt is alapáron adja majd. Az NCAP egyébként ezeket alapfelszereltségnek véve pontozott, s így tudott 3 csillagot adni a miniautók védelmi jellemzőire, azok nélkül pedig még kevesebb kiosztására lett volna lehetősége. Ezen tételek ugyanis ma már a miniautóknál is alapnak számítanak, a hármasikreknél azonban semmiféle modern sofőrsegéd, vezetéstámogató rendszer nem érhető el, illetve az általános védelmi jellemzőik sem mutatkoztak kellően jónak. A PSA, illetve a Toyota számára tehát fel van adva a lecke, vagy a mostani alapjain vagy teljesen új elemekből, de a jelenleginél biztonságosabb miniautóval kell kirukkolniuk a közeljövőben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?