Márciusban érkezik a Touareg újabb generációja

Rengeteg kilót takarít meg az új platformmal a Touareg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érkezik a legújabb Volkswagen Touareg, kihirdették a bemutatásának időpontját. Megvan a helyszín is, ahogy néhány technikai információ, miszerint prémium alapokra épül.


A Volkswagen jó ideje készül a legújabb Touareg bemutatására, ám volt mit fejleszteniük az új SUV-hoz, vagy SAV-hoz. A Touareg új generációját már elővezették egy tanulmányautóval, így azt már tudni lehet, hogy a formaterv egy erősen felnagyított Arteonhoz[/url] lesz közel. A front részt ugyanolyan széles hűtőráccsal oldják majd meg, amit összefűznek a fényszórókkal. A Kínaiak le is másolták már ezt a tanulmányautót, hogy felhasználják egy sorozatgyártású autóhoz, de úgy néz ki, a Volkswagent ez sem tántorítja el. Az új Touareg bemutatása ugyanis Pekingben lesz március 23-án.
Hirdetés

A Touareg alapját az az MLB Evo névre keresztelt hosszmotoros platform adja, amire a Porsche Cayenne, a Lamborghini Urus és az Audi Q7 épül, illetve amire az Audi Q8 fog épülni, valamint amit a Bentayga alatt is találunk. Ezzel értékes kilókat takarítanak meg, és nagyjából be is határolja az elérhető motorok listáját, de az csak pletyka szinten terjed csupán, hogy kétliteres dízel, 3,0 literes dízel és szintén 3,0 literes benzines motorokkal érkezik, valamint vélhetően lesz V8-as dízelmotor is. A Touareggel kapcsolatban a Volkswagen azt is megszellőztette, hogy kategóriájának legnagyobb képernyős műszeregységét kapja, mozgékonyságáról pedig összkerékkormányzás fog gondoskodni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?