Megvillantotta vonalait az Audi Q8

Részben már láthatjuk a hamarosan érkező Audi Q8-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyártó elmondása alapján nemsokára érkezik a Q7 testvére, a kupés Q8. Az újdonságot ezúttal egy előzetes videón mutatták meg az ingolstadtiak.


Tavaly januárban mutatkozott be a Q8 koncepció változata, mostanra pedig már elérte a szériaérett állapotot. A német gyártó folyamatosan osztott meg az utóbbi időben olyan fotókat a közösségi oldalain, amelyből nehéz volt kivenni, hogy mire is készülnek. A most megjelent fényjáték videóból egyértelműen látszik, hogy az Q8 érkezéséről van szó. A leleplezés pontos dátuma még nem ismert, az Audi elmondása szerint már nem kell sokat várni rá.
Hirdetés

A Q8-ról jelen pillanatban még kevés információ áll rendelkezésre, a korábbi pletykák alapján viszont a következőket lehet feltételezni. A modell az MLB Evo platformra épülhet, motorizációt tekintve a belépő szintet egy 2,0 literes, négyhengeres benzines képviseli 252 lóerővel. A 3,0 literes benzines V6-os 355 lóerős lehet. Hibrid változat is várható 440 lóerővel és minden bizonnyal az S Q8 és RS Q8 sem hiányzik majd a palettáról. Utóbbi teljesítménye bőven 500 lóerő felett várható.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?