Dakar 2012: Visszavisznek egy skorpiót a sivatagba

Rocksztár és bokszbajnok a Dakar-ralin

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincsen Dakar vízhordók nélkül, s a vízhordók harmadjára is Volkswagenek lesznek a dél-amerikai terepraliversenyen.


Harmadszor is a Volkswagen Haszonjárművek a Dakar-rali Hivatalos Szállítója: összesen 30 Amarokot, 8 Multivan PanAmericanát és egy Achleitner összkerékhajtással szerelt Crafter 4Motiont bocsátanak a szervezők, az Amaury Sport Organisation (A.S.O.) rendelkezésére. Az úgynevezett szabadnapon, amikor a rali résztvevői egy kicsit megpihenhetnek, fontos vendégek érkeznek: a legendás F1-pilóta, Jacky Ickx megmutatja majd a Scorpions rockzenészének, Rudolf Schenkernek és Dariusz Michalczewski bokszvilágbajnoknak, hogyan lehet biztonságosan autózni az Amarokkal terepen. Eközben Björn Dunkerbeck, Klaas Voget és Robby Swift széllovasok a Crafter 4Motionnal az Atacama-sivatag homokdűnéin szörfözgetnek.
Hirdetés
A Dakar-rali ideje alatt, január 1. és 15. között a világ minden részéről érkező versenyzők közel 9000 kilométert vezetnek majd Argentínán, Chilén és Perun keresztül. A rajtot ezúttal az argentínai Mar del Platában jelölték ki, a cél pedig Lima lesz Peruban. Az elmúlt három évben Buenos Aires szolgált a világ legkeményebb, hosszútávú raliversenyének tartott esemény rajtjaként és céljaként egyaránt.
Az Amarokra, a Multivanra és a Crafterre igen komoly próbatétel vár a rali idején. A szervezők hivatalos járműveként minden olyan terepen helyt kell majd állniuk, amelyet ez a vad táj rejteget – az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig az Atacama-sivatagon, az Andokon és kanyonokon át, egymástól igencsak eltérő időjárású területeken keresztül. „Nagyon örülünk, hogy a Volkswagen Haszonjárművekkel részesei lehetünk a Dakar-ralinak, és alaposan megtáncoltatjuk majd a dűnéket az automatikus váltóval szerelt Amarokkal" – mondta Schenker, bármit is jelentsen ez a második félmondat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:39
    Permalink

    Jacky Ickx valóban hatalmas figurája az autósportnak.
    De eszembe jutott amikor palik elment a sivatagi Magyar katonákhoz és megmutatta hogy lehet terepen tempósan közlekedni. Nem hiszem ha nem látom, nem tudtam sírjak, vagy nevessek a dolgon. Kb olyan volt, amikor egy gyakorlott sofőrnek megmutatják, hogy ne menjen az árokba mert az nem jó… Nevetséges és felháborító volt, igazi parasztvakítás.

    Szerintem akár milyen jó egy volt F1 ikon, nem mutasson semmit terepen, azt hagyja meg pl. Jutta Kleinschmidt-nek, vagy más olyannak aki ebben a formációban volt ( vagy most is ) nagy.

    Uff!

Vélemény, hozzászólás?