A tévésztár méretre szabatott magának egy Corvette C6-ost

Rossi SixtySix - Corvette C2 modern kiadásban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autókat gyűjtök. Mindent megszerezhetek, ha pedig éppen elfogynak körülöttem a megvehető járgányok, akkor építtetek magamnak. - nyilatkozta Jay Leno.

Jay Leno, a közismert amerikai televíziós személyiség bolondul az autókért. Mivel elképesztő összegeket tesz zsebre fizetés gyanánt, meg is teheti, hogy anyagi korlátok nélkül válogasson a kocsik között, de Lenót nem hozzák lázba azok a luxusjárgányok, amilyenekben az újgazdagok mutogatják magukat a világnak. A showman elsősorban a veteránokra gerjed, valamint a gőzautókra, a tűzoltókocsikra, és az egyedi építésű gépekre. Garázsában tucatszám sorakoznak a gyűjtemény darabjai, amelyek karbantartásáról külön személyzet gondoskodik, de Jay sem jön zavarba, ha olajos lesz a keze - elmondása szerint imádja bütykölni a masináit. A legújabb szerzeményével kapcsolatos első hír a 2008-as SEMA tuning kiállításon röppent fel, ahol napvilágot láttak a Rossi SixtySix első tervei. Most 2010-et írunk, és Leno garázsában már ott parkol a fehér sportautó, amely személy szerint neki készült. A kupé a legendás Corvette C2 formajegyeit viseli, kezdve a morcos tekintet kölcsönző frontrésszel, a hátsó kerek lámpákkal, és az osztott hátsó üveggel, amely a C2 legértékesebb, legritkább, 1963-as kiadású példányait jellemzi. A lemezek alatt azonban már új szelek fújnak, hiszen a technika az aktuális Corvette C6 elemeire épült, de a Rossi minden komponenst magához az autóhoz hangolt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?