380 lóerő az A1-be

RS1 pótló Audi egy német tuningcégtől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelenése alapján igazi báránybőrbe bújt farkas a német B&B tuningcég Audi S1-ese. Hiszen nagy felni bármire kerülhet, 380 lóerőt viszont kevés kisautó motortere rejt.

Ötven híján 13 ezer euróért hangolja mindenevő fenevaddá az Audi S1 gyárilag sem különösebben gyenge kétliteres turbófeltöltős benzinmotorját a német B&B Automobiltechnik tuningcég. Hiszen 231 lóerő és 370 newtonméter egy kisautóban eleve a bőven elegendő kategóriába sorolható, de persze minden fokozható. Ebből kiindulva ötfokozatú teljesítménynövelést ad többre vágyó ügyfeleinek a B&B, 286, 310, 326, 354, vagy 380 lóerős végeredménnyel. Mindezzel persze a nyomaték sem marad változatlan, 380 lóerőhöz 540 newtonméter dukál. Optikai tuningot nem tartalmaz a B&B átalakításának majd' 13 ezer eurós összege, így az S1 380 lóerősen is pont úgy nézhet ki, mint 231 lóerővel. Így még azoknak is komoly meglepetést okozhat egy ilyen huncutka, akik legalább az S1 képességeivel számolnak. Álló helyzetből ugyanis csupán 4,5 másodperc alatt ugrik százas tempóra az autó és 200 kilométer/óráig sincs szükség többre 16,8 másodpercnél. Korlátozás híján pedig a végsebesség is valamivel 280 kilométer/óra feletti.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?