Erősebb, akár RS változat is érkezhet a Ford Fiestából

RS kivitel lehet a kínálat csúcsa a Ford Fiestánál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford bejelentette, hogy az ST változatnál is keményebb, várhatóan RS változatot kíván piacra dobni a Fiestából.


A németek újonnan alakult Ford Performance részlegének RS és Ford Racing ágazatai ígéretet tettek arra, hogy 2020-ig 12 új modellt dobnak piacra. Ebből négyet, a Focus RS-t, a GT-t, az F-150 Raptort és a Mustang GT350-et már ismerjük, a fennmaradó nyolc autóról azonban jelen pillanatban nem áll rendelkezésre információ.
Hirdetés
A Ford Performance menedzsere, Tyrone Johnson nyilvánosság elé tárta terveit. Kiderült, hogy az eddigi csúcs ST Fiestánál is erősebb változatot kívánnak gyártani a kisautóból. Azt még nem tudni, hogy a jelenlegi ST modellt váltja-e vagy egy teljesen új, RS változatként jön az ST mellé. A végső döntés várhatóan 2017-ben fog kiderülni. A Fiesta ST 2013-ban került forgalomba, amely sikeres modellé vált. Emiatt kézenfekvő lehet egy még erősebb, RS változat bevezetése.
Johnson azt is megjegyezte, hogy még idén egy duplakuplungos Powershift váltó kerül a Focus ST dízel változatába. Azt még nem tudni, hogy a benzines ST Focus is megkapja-e az automatát. Valószínűleg nem, hiszen a jelenlegi adatok szerint kicsi rá a kereslet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?