Magyar gokart világbajnokot avattak Portugáliában

Rubens Barrichellon is átlépett a magyar gokartversenyző

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt héten rendezték meg a Portimaóban a Rotax Max Challenge Grand Final sorozat döntőjét, melyen komoly hazai eredmény született.


A portugáliai Portiamóban szervezett versenyen 52 ország képviseletében 288 versenyző állt rajthoz négy kategóriában, a junioroktól a felnőttekig. A legkisebbek, a Micro és Minimax kategóriák hivatalosan még nem vehetnek részt a világversenyen, ezért az itt szereplő további 72 versenyző betétfutamként indult a nagy fináléban. A verseny érdekessége, hogy az azonos feltételek biztosítása érdekében a rendezők biztosítják a gokartokat és a Rotax motorokat, így csak a versenyző tehetsége és tudása dönti el a küzdelmet.
Hirdetés

A magyar színeket népes csapat képviselte a versenyen, hiszen a Magyar Bajnokság győztesei automatikusan jogot nyernek a fináléra, de több magyar versenyző a Közép-Kelet Európai Bajnokságból nyert indulási jogot. A kilenc magyar versenyző egytől egyig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amivel összesítésben a magyar csapat a nemzetek értékelésében a 10. helyen zárt, messze megelőzve olyan gokartos nemzeteket, mint az olaszok, vagy épp a spanyolok.

Az igazi siker azonban csak ezután jött. Már az egész héten érezni lehetett, hogy ha a szerencse nem pártol el Kancsár Ferenctől, akkor itt világraszóló siker születhet, olyan, ami a magyar gokartsportban még senkinek sem sikerült. Kancsár az egész héten, minden futamát megnyerve került a végső döntőbe, ahol az első rajtkockából indulva, hibátlan vezetéssel, az ellenfeleitől jócskán meglépve biztosította be magának és a magyar csapatnak a világbajnoki címet! Teljesítményére mi sem jellemzőbb, hogy a sokszoros Forma-1 futamgyőztes, korábban sokáig a Ferrari csapatban versenyző brazil Rubens Barrichello a negyedik helyen, Kancsártól 14 másodperccel lemaradva futott be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?