Mondhattok bármit, ez a legmenőbb Duster

Sainz kiesett, Szalay órákat vesztett az első chilei szakaszon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dél-Amerika nagy és fontos piac, főleg ezért egy Duster is porol a Dakar-ralin, ha nem is Dacia-emblémával. Szalayék Mokkájában elromlott a kormányszervo.


Nem csak nálunk méltán népszerű az ár/értékben verhetetlen Dacia Duster szabadidő-autó, viszont, hogy még jobban fogyjon, a Renault, pontosabban annak argentin importőre a világ legnehezebb tereprali-versenyére is benevezett két - persze erősen átalakított és felkészített - példányt.
Hirdetés
Másképp, de a Dakar-Duster a tuningoltaknál, sőt Prost professzor jégautójánál is menőbb, mert bár 3,5 literes, 350 lóerős V6-os benzinmotorja a jégautóéval egyező, az utcai vagy az Andros-kupás gépek nem mennek át úton-útfélen, árkon-bokron-sziklákon vagy épp félelmetes homokdűnéken. Hat nap után az argentin legénységgel ellátott Dusterek a középmezőny elején tanyáznak, Szalayék környékén. Akik sajnos az Opel Mokka meghibásodott kormányszervója miatt órákat vesztettek, s visszaestek a 21. helyről a 30. pozícióba. Sebestyénék és Pócsikék eredményéről az első chilei szakaszon (Arica-Calama, 768 km össztáv, 455 km szelektív) péntek reggelig nem érkezett jelentés. A kamionos Darázsiék viszont javítottak összetettben.
Kiesett a kétszeres ralivilágbajnok és korábbi Dakar-győztes Sainz, megállt alatta az a buggy, amelynek testvérével Al-Attiyah újabb szelektívet nyert. Nani Roma (Mini) bepottyant egy homokgödörbe, s 40 percébe került a kikecmergés. Szerda éjszaka két néző meghalt, amikor taxijuk ütközött a brit Race2Recovery csapat kísérőjárműjével.
Állás 6 gyorsasági után (élcsoport)
Motor
  1. Pain (francia, Yamaha) 15:35:23 ó
  2. Despres (francia, KTM) + 2:22
  3. Casteau (francia, Yamaha) + 4:48 p


Quad
  1. Patronelli (argentin, Yamaha 17:42:53
  2. Casale (chilei, Yamaha) + 1:11:56
  3. Sonik (lengyel, Yamaha) + 1:48:00


Autó
  1. 1. Peterhansel, Cottret (francia, Mini) 14:36:16
  2. 2. Al-Attiyah, Cruz (katari, spanyol, Buggy) + 1:18
  3. 3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) + 42:31
  4. ... 30. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 7:03:29
  5. ... ? Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota)
  6. ... ? Pócsik, Farkas, Szaller (magyar, Toyota)


Kamion
  1. 1. De Rooy, Colsoul, Rodewald (holland, belga, holland, Iveco) 17:23:45
  2. 2. Nyikolajev, Szavosztyin, Ribakov (orosz, Kamaz) + 18:40
  3. 3. Margyejev, Beljajev, Mirnyij (orosz, Kamaz) + 30:32
  4. ... 34. Darázsi, Vörös, Szalai (magyar, MAN) + 13:39:38

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:05
    Permalink

    Amióta egy régi még Dakar videóban egy Renault 4-es teker elég jó sebességgel és célba is ér, már nem hiszem, hogy technikai akadálya van egy Dakar jellegű versenyt levezetni…

Vélemény, hozzászólás?