Ráncfelvarráson innen s túl, itt az új Porsche Macan!

Sanghajban mutatták be az új Porsche Macant!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2014-es bemutatkozása óta már 350.000 eladott példánnyal büszkélkedhet a Porsche Macan. A mostani frissítést követően ez a szám biztosan tovább fog növekedni.


A Porsche Macan bemutatójára Sanghajban került sor abból az apropóból, hogy Kínában különösen népszerű a márka kompakt terepjárója. Csak ezen a piacon több mint 100.000 darabot adtak el belőle az elmúlt négy év során, így vélhetően a kívül-belül megújult modell is nagy érdeklődésre számíthat. Na de lássuk, mit is takar a Macan esetében ez a már sokat emlegetett ráncfelvarrás!
A formatervben visszaköszön az ikonikus 911-es sportkocsi és a 918-as Spyder egy-egy részlete. A forma és a látvány még sportosabb, dinamikusabb külsőt öltött, ráadásul az új színeknek köszönhetően – amik a Miami Blue, a Mamba Green Metallic, a Dolomite Silver Metallic és a Crayon fantázianevekre hallgatnak – még inkább testre szabható ez is.
Hirdetés

Ami a fényeket illeti: a hátsó traktust figyelembe véve, a Porsche dizájnjába abszolút illeszkedve azonnal szembeötlik a teljes hátsó fertályon végighúzódó, három részes és egyben háromdimenziós LED-es fénycsík. Ráadásul a ledes fényszórók igény szerint tovább fejleszthetők, hiszen a PDLS-nek (Porsche Dynamic Light System Plus) köszönhetően az adaptív fényeloszlás is biztosított, ahogy a féklámpák négypontos kialakítása is abszolút Porschéra jellemző dizájn.

Az abroncsokat tekintve szembeötlő, hogy az első és hátsó kerekek átmérője nem azonos: előbbi 20 colos, míg utóbbi 21 colos méretben kerül rá az autóra, ami tovább fokozza a vezetői élményt, ahogy a PTM (Porsche Traction Management) is, így tovább javul a már eddig sem gyenge menetdinamika.
A belső térbe nézve további új lehetőségeket fedezhetünk fel: például a GT sport kormánykerekét – amennyiben az opcionálisan választható Sport Chrono csomagot is kérjük, akkor a beépített Sport Response gomb és az üzemmód-választó is a kormányon kap helyet -, a levegőminőség javítását szolgáló ionizátort, a fűthető első szélvédőt, és a lenyűgöző műszerfalat, ami valóban minden igényt kielégíthet.
A PCM (Porsche Communication Management) része a 11 colosra nőtt full HD-s érintőképernyő, melyet az áthelyezett légbeömlők foglalnak keretbe. Minden modell Connect Plus modullal felszerelt, amely teljes hálózati kapcsolódást biztosít, és elérhetővé válnak olyan digitális funkciók is, mint az Offroad Precision App – amivel az egyéni offroad túrákat lehet rögzíteni és elemezni a Macanben -, vagy a Here Cloud – ami egy felhőalapú, közlekedési információkat nyújtó szolgáltatás. Ez a már előbb említett Connect Plus modul segítségével valós idejű közlekedési adatokat biztosít.

Apropó, közlekedés! Az új Macan Traffic Jam Assist torlódási asszisztense az adaptív tempomat segítségével 60 km/h-ás sebességnél is nyugodt, kényelmes vezethetőséget biztosít, ráadásul nem csak a részlegesen automatikus fékezést-gyorsítást tesz lehetővé, de a dugóban vagy lassan haladó forgalom esetén a kormányzásban is segít.
Amit a Porsche egyelőre még nem osztott meg a nagyérdeművel, az a várható motorspecifikáció. Az alapmodellek vélhetően továbbra is 2 literes, 4 hengeres turbófeltöltős motorral lesznek ellátva, a többi pedig a V6-os egy modernebb változatát fogják használni. A Macan S és GTS modellek várhatóan turbófeltöltős, 3 literes V6-os motorral fognak menni, míg dízeles verzióra úgy tűnik nem lesz a kínálatban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?