Egy Toyota Land Cruiser kell a világ megmentéséhez?

Sarah Connor visszatér - egy Toyota Land Cruiserrel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelent a novemberben érkező új Terminator film, A sötét végzet előzetese. Sarah Connor Szupernagyiként, egy Toyota Land Cruiserrel tér vissza.

Idén ősszel folytatódik a Terminator-sorozat, és nem kisebb nevek térnek benne vissza, mint James Cameron (ezúttal produceri minőségben) és Linda Hamilton, az első két - nagysikerű - rész női főszereplője. Minden idők legvagányabb filmes anyukája most már nagymama korú. Viszont ugyanazzal az eltökélt lendülettel és kíméletlen céltudatossággal folytatja a gépek elleni harcot, mint ahogy 1991-ben abbahagyta a küzdelmet, és ez a járműválasztására is vonatkozik. Az autó ugyanis, amivel szó szerint berobban a cselekménybe, egy 1990-ben piacra dobott Toyota Land Cruiser 80, ami a saját korában a terepképességek és az utazási komfort terén is etalonnak számított, s azóta elnyűhetetlenségét is többszörösen bizonyította.
Hirdetés
Az állandó összkerékhajtású Land Cruiser – formaterve és soros hathengeres dízel-, illetve benzin motorja már napjaink sport-szabadidőjárműveit idézték – legalább annyira népszerűnek bizonyult a vásárlók körében, mint amennyire a professzionális felhasználók nagyra tartották továbbfejlesztett terepalkalmassága miatt. Az 5,2 méter hosszú, két méter széles autó példátlan tökéletességgel ötvözte a kiemelkedő utaskomfortot a legyőzhetetlen offroad-génekkel. Nem véletlen, hogy 1996-ban a típus kettős győzelmet aratott a Dakar-rali széria géposztályában, a Lexus pedig ebből a modellből fejlesztette ki (minimális módosítással) első luxusterepjáróját, a későbbi legendás sorozat első tagját, az LX450-est. A Terminator: Sötét végzet pedig amellett, hogy egy izgalmas mozinak ígérkezik, a Land Cruisert is méltó módon mutatja. Szolgálat közben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?