Nyírtál már füvet 200 km/h tempóval? Most már lehetséges!

Sebességrekordot döntött a Honda fűnyírója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korábban is borzolta már a kedélyeket a Honda a szupergyors fűnyírójával, ami versenyautókat megszégyenítő menetteljesítményekre képes. Ám, most rátettek még egy lapáttal.

Körülbelül öt évet kell visszaugrani az időben a Honda Mean Mower megszületéséhez, ami már akkor kiérdemelte a világ leggyorsabb fűnyírójának járó elismerést. 2014-ben ugyanis 188 km/h tempót értek el a fűnyíróval, ám az alkotók nem elégedtek meg ennyivel.
Hirdetés
A végsebesség növelése mellett a gyorsuláson is javítani akartak. Sikerült is! A Lausitzringen tesztelték a továbbfejlesztett Mean Mowert, amely végül 3,9 másodperc alatt gyorsult 100 kilométer/óra tempóra, a végsebessége pedig elérte 242,99 kilométer/órát is A fűnyírót az a Jessica Hawkins vezette, aki már természetesen versenyautókkal is nagy tapasztalatot szerzett. Szóval, ha időszerű a fűnyírás, ő a ti emberetek. A fűnyírót egyébként a Honda egyik kétkerekűjéből, a CBR1000RR Fireblade motorból érkező négyhengeres, ezer köbcentis masina hajtja 200 lóerővel. Miközben az egész nem nyom többet 70 kilogrammnál. Tehát ennek a gépezetnek a tömeg/lóerő aránya jobb, mint például a Bugatti Veyroné. Ráadásul tényleg képes elvégezni a feladatát, nevezetesen a fűnyírást is a Guiness rekordot bezsebelő Honda Mean Mower.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?