Még egy kompakt SUV-t hoz a Skoda, de nem nekünk

Skoda Vision IN - a csehek fogszabályzós SUV-ja India számára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Indiában a Skoda felel a Volkswagen-konszernért, a csaknem kontinensnyi piac számára pedig kevéssé meglepő módon dedikált modelleket is készítenek, új kompakt SUV-juk lesz a Vision IN.


Bár jelenleg sem szerény a Skoda SUV palettája a Kamiq, Karoq, Kodiaq sor által, a portfólió tovább bővül. Új-Delhiben, február 5-én, az Auto Expo 2020 elnevezésű autókiállításon fog bemutatkozni a Skoda Vision IN, ami 4,26 méteres hosszával és azzal is a Kamiq indiai tesójának tűnik, hogy hozzá hasonlóan az MQB A0 platformra épül, nála amúgy mindössze 2 centiméterrel hosszabb. Bár most még csak dizájntanulmányról beszélnek, a kifejezetten az indiai piac számára tervezett és gyártott modell Indiában már idén piacra lép, máshol azonban nem fogják forgalmazni.
Hirdetés
Az alapok persze adottak hozzá, s alighanem a helyi igényeknek megfelelővé tett, nem a szigorúbb európai elvárásoknak hódoló modellről van szó, amit nyilvánvalóan azért is különböztetnek meg, hogy szerényebb nívójával nehogy az európai modellek rossz hírét keltse. Az első skiccek alapján a Vision IN még a Suzuki SX4 S-Crossénál is hangsúlyosabb "fogszabályzót", azaz függőleges lamellás hűtőmaszkot kapott, gépházteteje laposságával és emeltségével erőt sugároz, gyalogosvédelmi tesztekkel pedig alighanem sokkalta kevésbé kell foglalkoznia a márkának, mint az öreg kontinensen.
A Vision IN ráadásul nem csak egyetlen modell, vele az MQB A0 IN, azaz kifejezetten India számára alakított platform is debütál, amin a közeljövőben további, a helyi piac számára készített modelleket ígér a Skoda és a Volkswagen is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?