A Jimny hasonlít a G Mercire? Nézd, mit művelt a Liberty Walk!

Sokakat megihletett már az új Suzuki Jimny, most a Liberty Walk is megmutatta, mit lát benne

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan kevesebbet látjuk az új Suzuki Jimny igazi arcát, annyi átépítés készült már hozzá. Sokan látják benne a Mercedes G-osztályt, a Liberty Walk is erre alapozott.


Szinte megszámlálhatatlan átépítés készült máris a Suzuki Jimnyhez, annak ellenére, hogy több piacra, beleértve a miénket is, még meg sem érkezett. Sokan látják benne a Land Rover Defendert, vagy éppen a Mercedes G-osztály tömörített változatát, amikben van is igazság. A népszerű japán tuningműhely, a Liberty Walk annyira messzire ment, hogy nem G Merci ruhát készített a Jimnyre, hanem egyenesen a Mercedes G-osztályra szánt átalakító csomagjukat másolták rá az apró japán terepjáróra.
Hirdetés

A Liberty Walk jellegzetes kerékjáratíveit is megkapta, teljesen új hűtőmaszkot és lámpafészkeket, valamint lökhárítókat szereltek rá, valamint új sokküllős felniket is kapott. Ami talán az igazán érdekes, hogy az új hátsó lökhárítókba megszólalásig hasonló lámpákat építenek, mint amik az általuk átalakított G-osztályra kerülnek. Meg mernénk kockáztatni, hogy pontosan ugyanazokról a darabokról van szó. A technikához nem nyúlnak, és vélhetően egy japán belpiacos modellt vettek alapul, melynek motorja a kei car kategóriának megfelelő 660 köbcentis turbómotor, mely nálunk nem lesz elérhető. A Liberty Walk élőben is megmutatja az új kisautót, méghozzá a Tokiói Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?