Itt az igazán púpos Porsche Panamera

Sport Turismónak hívják a Porsche Panamera kombi változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első körben hibridként is érkezik a Panamera kombi kivitele, de trükkös hátsó szárnyat és 550 lóerős turbós V8-ast is hoz, hogy a család minél gyorsabban érjen a nyaralásra.


Egészen üdítő volt látni, hogy az új Panamerán - amit volt is szerencsénk kipróbálni - már nem éktelenkedik púp a hátul ülők feje felett. A forma egész jól hozza a 911-es sziluettjét, most viszont megérkezett a puttonyos kombi, vagy shooting brake kivitel, aminek neve Sport Turismo. Ebben az esetben nem érezzük túlzónak az elnevezést, ugyanis megkérdőjelezhetetlenül sportos, utazóautónak pedig szintén tökéletes. A B-oszloptól hátrafelé teljesen új a dizájn, hátul a hely is több, persze alapesetben itt is inkább 4+1 fős kabinról beszélhetünk, felárért még a hátsó középső szükséghelyet is elveszthetjük, cserébe két elektromosan állítható fotelt kapunk.
Fontosabb, hogy csomagtere 520 literes - a hibridnél csak 425 – lehajtott ülésekkel pedig 1390 (1295 a hibridnél). A nagyobb csomagtérnyílás miatt a pakolás könnyebb, akár csomagtéri rendszerező síneket is kaphatunk. Hátul van még érdekesség, a megfelelő légellenállás érdekében a hátsó szárny, akárcsak a normál Panameránál, itt is aktív, de a hátsó szélvédő fölött helyezkedik el. Sebességtől függően változtatja a dőlésszögét Sport és Sport Plus módban, alapesetben -7 fokos szögben áll, 170 km/h felett viszont +1-re áll át. Ha nyitva az üvegtető, akkor a szélzaj csökkentése érdekében 26 fokos szögbe állítja magát.
Hirdetés
Elérhető hajtásláncai teljesen megegyeznek majd a Panamerában már kaphatókkal, bevezetésként viszont csak négyféle motorral lesz elérhető. Kezdésként ott a 3,0 literes V6-os duplaturbós 330 lóerővel, vagy egy erősebb, 440 lovas kivitelben. Teljesítményben fölötte a hibrid Sport Turismo áll 462 lóerős rendszerteljesítménnyel és V6-os bitrubo motorral, de van dízel V8-as is 422 lóerővel és bődületes 850 Nm nyomatékkal, összkerékhajtással. A csúcs a Panamera Sport Turismo Turbo 550 lóerős duplaturbós V8-assal, természetesen szintén összkerékhajtással. A Sport Turismo élőben a Genfi Autószalonon mutatkozik majd be, forgalmazása csak októberben indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?