Megjöttek a mérges Toyoták

Sportkivitel készült több Toyota modellből, némelyikre jó esélyünk van

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota betartja a szavát, megérkeztek az első, új sportmodellek. A Gazoo Racing Toyoták három szinten sportosodnak, van köztük érdekes, és meglepően jó is.


Egy ideje tudni lehet, hogy a Toyota új, sportos modellekért felelős divíziót készül nyitni. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az 1,8-as kompresszoros motorral szerelt Yarisszal beharangozott Gazoo Racing lesz az. Arra viszont nem számítottunk, hogy rögtön ennyi modellt reszelnek majd át. Na, csak semmi izgalom, egyelőre a japán belpiacra érkeznek a GR modellek, amik egy része jó eséllyel Európába is eljut majd. A Toyota GR modellek három szinten készülnek, a csúcs a már említett Yaris GRMN, ahol a több mint 200 lovas motor a legfőbb változás. Egyelőre csak a Yarisból van ilyen, a kozmetikát, sportos futóművet, nagyobb fékeket és felniket, nagyobb kipufogót kapó széria lesz a GR, a csak külső kiegészítőkkel feldobott modellek pedig a GR Sport.
Hirdetés

Több modellről közöltek fotókat, amik közül számunkra csak néhány érdekes. Például a Yaris, annak hibrid kivitele, a GT86 és a konnektoros Prius. Utóbbinál muszáj leragadnunk egy kicsit, mivel sikerült elképesztően klasszul átalakítaniuk. Újak a lökhárítók, hátul hatalmas beépített lámpákkal, újak a felnik, amik ránézésre minimum 17 colosak, ha nem nagyobbak, és még rengeteg apróság eltér a gyáritól. Még mindig különc, de alig lehet ráismerni, pláne odabent, megkapta a frissített GT86 kormányát. Ha már GT86, egyelőre sajnos csak GR szinten mutatták meg, ami azt jelenti, hogy a motor maradt ugyanúgy 200 lóerős és csak a futómű karakterisztikája változott, meg persze a külső. De ez már egy jó jel, bízzunk benne, hogy abból is lesz GRMN, hasonló mértékű teljesítménynövekedéssel, mint a Yaris eseétén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:44
    Permalink

    Mivel komolyan vágytam egy ilyen autóra és mellbe vágott az irreális ára, így valóban csak a saját szempontomból néztem a dolgokat. Mivel itt élünk és már az egyik modell nálunk is rendelhető, így talán volt némi alapja az írásomnak.
    Mellesleg mi csípi a csőröd?

  • 2017.10.27. at 14:44
    Permalink

    Szerintem meg az a lényeg, hogy a piachoz igazítva (versenytársak, hasonló kategóriák), reális áron kell adni egy autót.
    Ennek a Yarisnak a még elfogadható ára 7 – max.8 millió, amit még meg is adtam volna érte.
    A 10 millió teljesen abszurd és tárgyalási alapnak sem tekinthető.

  • 2017.10.27. at 14:44
    Permalink

    Magyarországon már rendelhető a Yaris GRMN.
    Nagyon szerettem volna venni egy ilyet, de az ára annyira komolytalan (10 millió), hogy a Toyota csak kiröhögteti vele magát.
    Az indok, hogy limitált szériában készül. 😀
    Mintha nem is egy “szaros” Yarisról, hanem kb. egy Porscheról lenne szó. Szánalmas.
    Ha a többinél is ez lesz a koncepció, akkor ezek a balfékek egy darabot sem fognak eladni egyikből sem.

Vélemény, hozzászólás?