0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Stelvio: az Alfa Romeo első SUV-ja

Megérkezett az Alfa Romeo Stelvio, akár 2,9 literes 510 lovas V6-ossal

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régóta várjuk az Alfa Romeo első, mai divat szerinti szabadidő-autóját, most itt a Stelvio. Akárcsak a Giuliánál, nagyon ütős a dizájn, ráadásul nem marad el az 510 lóerős Quadrifoglio sem.

Ahogyan a Giulia esetén is, a Quadrifoglio érkezett elsőnek, a Stelvio külsőre szinte mindenben megidézi a Giuliát

Ahogyan a Giulia esetén is, a Quadrifoglio érkezett elsőnek, a Stelvio külsőre szinte mindenben megidézi a Giuliát

Szépen kitöltötték a Giulia kínálatát az összkerekes benzinessel és a kisfogyasztású dízellel, mielőtt megmutatták volna a Stelviót. Az olaszok első SUV-ja a Los Angeles-i Autószalon alkalmával debütált, szerencsére nem kellett csalódnunk. Szinte maradéktalanul ráhúzták a Giulia öltönyét, néhány SUV-s kiegészítővel persze, mint például a duplán szegett kerékjárati ívek. Első körben a nagyágyút mutogatják, a Quadrifoglio külsőleg persze hasonló a Giuliához hátsó diffúzoros lökhárítójával és négy kipufogóvégével, valamint a motorháztető agresszív nyílásaival.

Elsőre kicsit hasonlít a Maserati Levantéra, de annál sokkal jobbak az arányai és szebbek a vonalai is

Elsőre kicsit hasonlít a Maserati Levantéra, de annál sokkal jobbak az arányai és szebbek a vonalai is

Orrában szintén a 2,9 literes Ferrari eredetű 510 lóerős V6-os dolgozik, ezzel a Stelvio QV gyorsulása 0-60 mérföld/órára (96 km/h) 3,9 másodperc. Ehhez nagy segítség, hogy a Giulia QV-vel ellentétben összkerékhajtással szerelik, valamint az oldalankénti nyomatékelosztásról is gondoskodik egy plusz rendszer. Hamarosan érkeznek a kevésbé vad verziók is, az alap mellett lesz Ti jelölésű Stelvio is, mindkettőt 280 lóerős kétliteres turbós benzines hajtja, alapáron 8 fokozatú automataváltóval és összkerékhajtással érkeznek.

Gyönyörű és nagyon jó fogású a Giuliából átemelt kormány és az indítógomb rajta, de utóbbi csak a QV-ban vörös

Gyönyörű és nagyon jó fogású a Giuliából átemelt kormány és az indítógomb rajta, de utóbbi csak a QV-ban vörös

A QV V6-osa 510 lóerős, az összkerékhajtással 3,9 másodperc alatt gyorsul, a gyengébb Stelviók 280 lóerősek és összkerekesek lesznek, valamint mindegyikbe 8 fokozatú automataváltót helyeznek A QV V6-osa 510 lóerős, az összkerékhajtással 3,9 másodperc alatt gyorsul, a gyengébb Stelviók 280 lóerősek és összkerekesek lesznek, valamint mindegyikbe 8 fokozatú automataváltót helyeznek

A QV V6-osa 510 lóerős, az összkerékhajtással 3,9 másodperc alatt gyorsul, a gyengébb Stelviók 280 lóerősek és összkerekesek lesznek, valamint mindegyikbe 8 fokozatú automataváltót helyeznek

Természetesen a menetdinamikát vezérlő DNA kapcsoló is helyet kapott – a QV esetén a mindent bele Race üzemmóddal. 6,5 colos a középső érintőkijelzője, felárért viszont 8,8 colosat is kaphat, valamint 14 hangszórós prémium Harman Kardon hangrendszert. Nem maradhatnak ki a vezetéstámogató rendszerek sem, így az Alfa Romeo Stelvio fedélzetén is lesz adaptív tempomat, sávtartó- és vészfék-asszisztens, valamint holttérfigyelő, ütközéselkerülő és első-hátsó parkolószenzorok is. Az Alfa Romeo Stelvio ünnepélyes bemutatóját önök is élőben követhetik ma este, egyenesen a Los Angeles-i Autószalonról.

Bent akár 8,8 colos érintőkijelzővel kezelhetjük a multimédiát, valamint a DNA kapcsolóval állíthatjuk a menetdinamikát

Bent akár 8,8 colos érintőkijelzővel kezelhetjük a multimédiát, valamint a DNA kapcsolóval állíthatjuk a menetdinamikát

Ez is érdekes lehet:
 

Újabb információk szivárogtak ki a VW Golf nyolcadik generációjáról

A Golf jelenleg futó hetedik generációja csupán pár hónapja kapott frissítést, a legfrissebb...

Piaci körkép: kuplungpedál nélküli és legfeljebb 3 éves, legfeljebb 3 millió forintos autók

Városi autónak nem kérdés, hogy automata váltósat kell venni. Szétnéztünk, milyet kapunk 3 éves...

Sokan nem tudják: a hibrideket nem kell tölteni

Hiába adott már el több mint 10 millió hibridet a Toyota, sokan még mindig nem tudják, hogy a...

Toyota Yaris 1.5 Hybrid Selection Smart e-CVT teszt

Könnyed városi cirkáló a Toyota Yaris, főleg e-CVT-vel, a teljes értékű hibridrendszerrel ráadásul...

Magyarországra is megérkezett a Volkswagen Arteon

Hazánkba is megérkezett a VW Passat CC utódja, az avantgárd biznisz gran tourismo, az Arteon...

Audi A4 1.8 20V quattro, 1999 - használtteszt

Elsőre döbbenet, hogy mennyire korrekt állapotú a valósan keveset futottnak tűnő csaknem 20 éves...

Ha le akarod törölni a hátsó ablakot, padlóig kell taposnod a gázt

Az egyik legfeleslegesebb extra, mégis órákig lehetne vele szórakozni. Az viszont kétségtelen...

Az új Honda Accord megjelenése megfagyasztja a levegőt

Bemutatkozott az új Honda Accord. A nagy japán szedán a Civicnél is futurisztikusabb és turbós...

Hyundai Ioniq hybrid Premium Navigation teszt

Tavaly jelent meg és hamarosan három verzió is elérhető lesz a pénztárcabarát autózást célzó...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (10 db)

Mx-5 tulaj írta: 8 hónapja
Kaller írta: 8 hónapja

Azt nem értem miért olyan nagy kihívás egy teljesen LED lámpatestet szerelni az elavult Bi-xenon helyére egy vadonatúj modellnél ? Nem hiszem hogy akkora többlet költséget jelentene ezekkel árulni az autókat Elvégre amúgy is benne van már az adaptív távfény .


Előzmények megtekintése

Egyszerű, simán piac szegmentálás. Ma már olyan szinten fel (kell) szerelni a közepes felszerelt autókat (ülésfűtés, auto klíma, négy elektromos ablak, tempot, stb. ma már alap), hogy a felsőbb felszereltségbe gyakorlatilag nincs mivel átcsábítani a lámpán és esetleg valami fullos ergo ülésen kívül a népeket. Ezzel játszanak a gyártók. Pár év és standard lesz a led lámpatest, mert olcsó és sokkal szabadabb teret enged a design-nak.

A válaszoláshoz belépés szükséges
zold írta: 8 hónapja
Csalfa Romeo írta: 8 hónapja

Könnyen ki lehetett volna venni a kommentemből, hogy mindössze arra gondoltam, hogy Marchionne nagyon jól tudja, hogy az egyetlen márka a konszernen belül, aminek neve hallatán az egész világ tűzbe jön, az a Ferrari - a Fiat-birodalom örök adu-ásza. Ennek a nyomdokain elindulva hozzák ki mindig az új Alfák bemutatásakor a Ferrari-külsejű csúcsváltozatokat először, mert szeretnének az emberekben tüzet ébreszteni - és egyúttal hátszelet adni az Alfa eladásainak is(rá is fér, mint tudjuk). A Giuliánál meg most a Stelviónál is elhúzták előttünk a mézesmadzagot a csúcsverziókkal, de egy sima dízel ezekből sem lesz kívánatosabb, mint bármelyik kategóriatársuk. Erre akartam kilyukadni a "csalódás" kapcsán.


Előzmények megtekintése

Szerintem nem igazán ismered az olasz márkákat.

A Maserati valamikor 2004 körül látványosan újjáéledt, és a Ferrarival együttműködésben meglehetősen erős presztizsmárkával nőtte ki magát, hasonlóan mint a Porsche vagy a Jag, a prémiummárkák felett voltak árban, kevesebb elérhető belépőmodellel. Amúgy a 3200 nagy kedvencem, már most elég jó áron futnak pedig még évek vannak az oldtimer-korig.

Ahogy folyamatosan bővített lefelé, a Maserati lassan a jobban motorizált 5er BMW-k árfekvésébe süllyedt le, és az eladások ennek megfelelően bővültek. Az évi 30.000 autó nem sok (olyan gyártók mellett mint a Porsche, vagy akár a jóval drágább és eléggé speciális Tesla), de már nem is kevés (szegény Alfa Romeo valami 60.000 autó alá süllyedt múlt évben).

Az Alfa hatalmas múlttal bír, és a közelmúltban volt egy olyan 20 éves szárnyalása, amire még építhet). Mindazonáltal az elmúlt 20 éve vevőköre nem az 510LE kirakatmodellek hanem a gyakorlatias motorok irént érdeklődött. A 159 80%-ban négyhengeres dízelekkel fogyott.
Egyébként ez szerintem igaz lesz a 3er BMW-re is.

Maga a dízel nem fog többet tudni mint a konkurensek, és ez nagyjából mindegyikre igaz, de a futómű, kormányzás sokat számít. A 159 fényévekkel élvezetesebb volt, mint pl az előző C klasse, 147 (ami a nagyobb bátyó futóművét örökölte) pedig pl sokkal élvezetesebb volt, mint akár egy erősebben motorizált Punto alapú Mito. Egyszerűen ahogy reagált minden kormánymozdulatra, és visszajelzést adott.

Ezt minden tesztelő előhozza, az alapmotoros Giuliánál is (akárcsak az XE-nél)

A válaszoláshoz belépés szükséges
Csalfa Romeo írta: 8 hónapja
zold írta: 8 hónapja

Nem értem mire gondolsz, a 2.2 JTD teszteknél ugyanazzal a lelkesedéssel írnak pl a vezetési élményről. Én már vezettem viszonylag alapváltozatot (http://autossagok.blog.hu/2016/07/16/giulia_teszt), és nem volt nagy csalódás, az is biztos. Viszont a 159 bemutatásakor kiemelkedett a konkurencia közül (pl biztonság, belső) és nem volt hiányossága, ami most sokkal nehezebb. Nagyon erős és nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. A Giulia pedig nem intéz annyira teljes pályás támadást, csak az 500LE M3 konkurens amivel többet tud, de egy sor fontos dolog kimaradt...



Az 500LE szép dolog, de az eladásokat nem ezek jelentik, hanem egy korrekt négyhengeres dízel, ezért szívta meg pl az Infiniti az EX-szel.


Előzmények megtekintése

Könnyen ki lehetett volna venni a kommentemből, hogy mindössze arra gondoltam, hogy Marchionne nagyon jól tudja, hogy az egyetlen márka a konszernen belül, aminek neve hallatán az egész világ tűzbe jön, az a Ferrari - a Fiat-birodalom örök adu-ásza. Ennek a nyomdokain elindulva hozzák ki mindig az új Alfák bemutatásakor a Ferrari-külsejű csúcsváltozatokat először, mert szeretnének az emberekben tüzet ébreszteni - és egyúttal hátszelet adni az Alfa eladásainak is(rá is fér, mint tudjuk). A Giuliánál meg most a Stelviónál is elhúzták előttünk a mézesmadzagot a csúcsverziókkal, de egy sima dízel ezekből sem lesz kívánatosabb, mint bármelyik kategóriatársuk. Erre akartam kilyukadni a "csalódás" kapcsán.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Csalfa Romeo írta: 8 hónapja
integrale írta: 8 hónapja

Biztos ismered az olaszokat, ja nem, kulonben ezt a bufit visszanyelted volna.

Giulianal is tevedesben vagy, ahogy szoktal, a "polgari" valtozatot tobben tartjak kivanatosabbnak. :)


Előzmények megtekintése

Persze, Intike, tudjuk már jó ideje, hogy te vagy a digók szószólója, az egész olasz csizma egy személyben, Matteo Renzi maga. Tudom, hogy csak idegesíteni akarsz, mint mindig, ezért be is fejezem a virtuális sallerek osztogatását:)

A válaszoláshoz belépés szükséges
zold írta: 8 hónapja
Kaller írta: 8 hónapja

Azt nem értem miért olyan nagy kihívás egy teljesen LED lámpatestet szerelni az elavult Bi-xenon helyére egy vadonatúj modellnél ? Nem hiszem hogy akkora többlet költséget jelentene ezekkel árulni az autókat Elvégre amúgy is benne van már az adaptív távfény .


Előzmények megtekintése

Nem lehet annyira kicsi mert sokan kivárnak vele...

Nem rossz a xenon, csak sokkal bonyolultabb az automata vezérlés., viszont még mindig szebb és erősebb a fénye szerintem.

A válaszoláshoz belépés szükséges
zold írta: 8 hónapja
Csalfa Romeo írta: 8 hónapja

Bárhová is teszik az autó orrán a rendszámot, az összképet csak lerontani tudják majd vele. De ez már jó ideje így van az Alfáknál:)



Szokás szerint megint ravaszak az olaszok: a tűzpiros, Ferrari-ihletésű kivitelt mutatják be először - kedvcsinálónak -, aztán amikor az alapváltozatok képei kiszivárognak, azt majd nagy csalódás fogja kísérni. A Giuliánál is ez volt. Az olaszoknak köztudottan a mindene a hódítás, de a végén általában csak a lódítás marad:)


Előzmények megtekintése

Nem értem mire gondolsz, a 2.2 JTD teszteknél ugyanazzal a lelkesedéssel írnak pl a vezetési élményről. Én már vezettem viszonylag alapváltozatot (http://autossagok.blog.hu/2016/07/16/giulia_teszt), és nem volt nagy csalódás, az is biztos. Viszont a 159 bemutatásakor kiemelkedett a konkurencia közül (pl biztonság, belső) és nem volt hiányossága, ami most sokkal nehezebb. Nagyon erős és nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. A Giulia pedig nem intéz annyira teljes pályás támadást, csak az 500LE M3 konkurens amivel többet tud, de egy sor fontos dolog kimaradt...

Az 500LE szép dolog, de az eladásokat nem ezek jelentik, hanem egy korrekt négyhengeres dízel, ezért szívta meg pl az Infiniti az EX-szel.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Kaller írta: 8 hónapja

Azt nem értem miért olyan nagy kihívás egy teljesen LED lámpatestet szerelni az elavult Bi-xenon helyére egy vadonatúj modellnél ? Nem hiszem hogy akkora többlet költséget jelentene ezekkel árulni az autókat Elvégre amúgy is benne van már az adaptív távfény .

A válaszoláshoz belépés szükséges
integrale írta: 8 hónapja
Csalfa Romeo írta: 8 hónapja

Bárhová is teszik az autó orrán a rendszámot, az összképet csak lerontani tudják majd vele. De ez már jó ideje így van az Alfáknál:)



Szokás szerint megint ravaszak az olaszok: a tűzpiros, Ferrari-ihletésű kivitelt mutatják be először - kedvcsinálónak -, aztán amikor az alapváltozatok képei kiszivárognak, azt majd nagy csalódás fogja kísérni. A Giuliánál is ez volt. Az olaszoknak köztudottan a mindene a hódítás, de a végén általában csak a lódítás marad:)


Előzmények megtekintése

Biztos ismered az olaszokat, ja nem, kulonben ezt a bufit visszanyelted volna.
Giulianal is tevedesben vagy, ahogy szoktal, a "polgari" valtozatot tobben tartjak kivanatosabbnak. :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
Csalfa Romeo írta: 8 hónapja

Bárhová is teszik az autó orrán a rendszámot, az összképet csak lerontani tudják majd vele. De ez már jó ideje így van az Alfáknál:)

Szokás szerint megint ravaszak az olaszok: a tűzpiros, Ferrari-ihletésű kivitelt mutatják be először - kedvcsinálónak -, aztán amikor az alapváltozatok képei kiszivárognak, azt majd nagy csalódás fogja kísérni. A Giuliánál is ez volt. Az olaszoknak köztudottan a mindene a hódítás, de a végén általában csak a lódítás marad:)

A válaszoláshoz belépés szükséges
zold írta: 8 hónapja

Újabb autó a bakancslistámra...
Ez eddig így igéretes :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv

Friss tesztek

Toyota Yaris 1.5 Hybrid Selection Smart e-CVT teszt

A legtakarékosabb kisautó? - Toyota Yaris hibrid teszt

Könnyed városi cirkáló a Toyota Yaris, főleg e-CVT-vel, a teljes értékű hibridrendszerrel ráadásul takarékos is. Csak az árát ne nézzük.


Suzuki Swift 1.2 GLX CVT teszt

Bőgő masina - Suzuki Swift 1.2 CVT

Mindenhogy jó, de legjobb alapként. Az 1,2-es motorhoz fokozatmentes automata váltó kapható, teszi a dolgát és a fogyasztása még így is zseniálisan kevés.


Hyundai Ioniq hybrid Premium Navigation teszt

IQ-ból ötös! - Hyundai Ioniq hybrid teszt

Tavaly jelent meg és hamarosan három verzió is elérhető lesz a pénztárcabarát autózást célzó Ioniqból. Elektromos kivitele után most alap hibridjével próbáltuk. Lássuk, megéri-e ezt a hajtásláncot választani!

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv

Hirdetés

ALFA ROMEO tesztek

Alfa Romeo Giulia 2.2 Diesel 180 LE MT teszt

Se veled, se nélküled, Giulia

Ritkán érdekli egy autó ennyire az autós világot, mint a Giulia. Mindenki szeretni, imádni akarja, mert Alfából van. Magunkra kell erőltetnünk, mert egy Alfát szeretni kell, akkor jó.


Szűz, mégis dögös: Alfa Romeo Giulietta teszt

Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt

Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.


Alfa Romeo GT teszt

Michelangelo öröksége

Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.


Alfa Romeo 159 teszt

Nemzetközi turizmus

A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.


Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155

AMitol döglik a légy...

Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.


Még több ALFA ROMEO teszt

Címlapon


Friss cikkek

Ford Fiesta nemzetközi bemutató és menetpróba

Nem rontották el, sőt! Ford Fiesta menetpróba

2 napja – Újdonság

Hogy a Fiesta sikeres és jó autó volt, azt mutatja, hogy formájához annak ellenére alig mertek hozzányúlni, hogy valójában teljesen új, minden szempontból jobb lett.


Első találkozás a Nürburgringgel

Ilyen élőben az autósport európai központja

4 napja – Sztori

Itt mindent átjár az autósport őszinte szeretete és a benzin-fék illat keveréke. A nürburgringi sztorikhoz masszív galéria is jár.


Ha le akarod törölni a hátsó ablakot, padlóig kell taposnod a gázt

Padlógázra törölhetsz ablakot! Videó

4 napja – Sztori

Az egyik legfeleslegesebb extra, mégis órákig lehetne vele szórakozni. Az viszont kétségtelen, hogy egy tökéletes ablaktörlés elég sokba fog kerülni.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

ALFA ROMEO 156 CW Q4 1.9 JTD Distinctive Megkímélt!

ALFA ROMEO 156 CW Q4 1...

Ár: 1.099.000 Ft

Évjárat: 2005 / 6

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

ALFA ROMEO 156 1.9 JTD Distinctive

ALFA ROMEO 156 1.9 JTD...

Ár: 890.000 Ft

Évjárat: 2003 / 10

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

ALFA ROMEO 147 1.9 JTD 16V Black Line TI

ALFA ROMEO 147 1.9 JTD...

Ár: 1.999.999 Ft

Évjárat: 2008 / 11

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!