Tényleg ilyen lesz az új Subaru WRX Concept?

Subaru WRX Concept: valódi vagy csak elképzelés?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már nem kétséges, hogy így néz ki a WRX Concept néven bemutatkozó Subaru, az viszont még kérdőjeles, hogy tényleg ezen formában fog-e majd megvalósulni az új WRX.


Az már biztos, hogy a worldscoop.forumpro.fr birtokába jutott képeken az a WRX Concept szerepelt, mely mostanra már be is mutatkozott a New York-i Autószalon előestéjén, viszont arról a Subaru egyelőre hivatalosan nem nyilatkozott, hogy valóban így fog-e kinézni izommodelljének következő generációja.
Hirdetés

Pedig nem bánnánk, ugyanis pár generációnyi nem minden szempontból csinos Impreza WRX-ek után ez végre egy igazán jól eltalált, lendületes vonalvezetésű dizájn, pont olyan, ami tökéletesen passzol a harapós sportkocsi karakteréhez. Sokáig már nem kell várnunk, hogy kiderüljön az igazság, ugyanis pénteken a közönség számára is nyit az idén 113. alkalommal megrendezett New York-i Autószalon a Jacob Javits Centerben, és ezután minden bizonnyal pillanatok alatt kiderül, hogy a koncepciót csak közönségtesztnek vagy már utolsó simításokra váró, kész formájú modellnek tartják-e a gyáriak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?