Gázüzemű SEAT Arona érkezik a Párizsi Autószalonon

Sűrített földgázzal tankolható Aronát mutatott be a SEAT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bővíti CNG-vel tankolható palettáját a SEAT.


Négytagúra bővül az Arona érkezésével a SEAT sűrített földgázzal üzemelő típusainak palettája. Eddig a Mii (a Skoda Citigo és a VW up! testvére) az Ibiza és a Leon neve után szerepelhetett a TGI jelölés, amely a gázüzemre utal. Egészen pontosan a vegyes, benzin-CNG üzemre. Ugyanakkor ezzel a lépéssel az Arona lesz az első SUV a világon, amelyet gyárilag földgázüzemű erőforrással szerelnek fel.
Hirdetés

Érdekes módon mellőzött ez a fajta motor, pedig a károsanyag-kibocsátása kisebb a benzines és a gázolajos masináknál, persze a villanyautók nulla (helyi) kibocsátásától így is messze van. Az Aronában az egyliteres, háromhengeres motor égeti a sűrített földgázt, így 90 lóerővel és 160 Nm forgatónyomatékkal mozgatja az autót, amit hatfokozatú manuális sebességváltó juttat az első kerekek felé.

A földgázos Arona 12,8 másodperc alatt álló helyzetből 100 km/h tempóra érhet, a végsebessége pedig 172 kilométer/óra. CNG-módban 400 km a hatótávolsága, de automatikusan átkapcsol benzinégetésre, ha kiürül a gáztartály, és így még plusz 160 kilométert képes megtenni. Emellett, ha mínusz 10 Celsius fok alá süllyed a levegő hőmérséklete, akkor is a benzint használja induláskor. A sűrített földgázt egyébként három tartály tárolja, amelyeket természetesen maximálisan biztonságossá tettek. Az autót először a jövő héten nyílónPárizsi Autószalonon mutatják be és csak 2019-ben kerül a kereskedésekbe.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?