Füstölgő Titan a BBQ ínyenceknek

Szakácsnak állt a legnagyobb Nissan pickup

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hasukon keresztül próbálja megfogni a Nissan az embereket egy átalakított Nissan Titannal, amely a grillpartik főszereplője is lehet.


A világ első, mozgó BBQ konyhájaként mutatta be a Nissan az átalakított Titan pickupot, bár fogadni mernék, hogy valahol mélyen az USA szívében már próbálkoztak ilyesmivel a lelkes amatőr, vagy akár profi szakácsok. A „Smokin” Titan becenévre hallgató autó alapja a Titan XD Gas KingCab, amely a Mississippi államban felépített cantoni gyárban készült. Ám a platóját lecserélték egy mobil konyhára, utánfutóként pedig kapott egy BBQ grillsütőt, vagy inkább füstölőt. A BBQ lényege ugyanis, hogy keményfa vagy az abból származó szén füstjében sülnek meg a húsok, bár sokan a grillezés egyik válfajaként tekintenek rá.
Hirdetés

Szóval a plató helyét átvette az alumíniumból készült mobil konyha, amelyben helyet kapott három előkészítő sütő, egy 24x24-es mosogató, illetve még egy hűtőgép is. Az XD, tehát a hosszabb Titan B-oszlopát és hátsó üléssorát eltüntették, így az ajtók sem a hagyományos módon nyílnak. Ugyanakkor egy fagyasztó és fűszertartó állvány vette át az ülések helyét.

Az egész koncepció szíve, maga a füstölő, amely akár 315 Celsius fokosra is felfűthető. Ezért teljes mértékben érthető is, hogy egy „kályhát” nem akartak az autó hátuljára szerelni. Az utánfutó pedig nem más, mint a Titan leválasztott platója, amelyre 20 colos könnyűfém keréktárcsákat szereltek, akárcsak az autóra. Emellett a fényezéssel is az autó rendeltetésére utalnak, a füstpamacsok mellett feliratokkal is a világ tudtára adva, hogy mit rejtenek a lemezek. Természetesen az autó főleg marketingcélokat szolgál, összesen 20 konyha-, és grillfelszerelés, illetve teherautó alkatrész forgalmazó termékeit zsúfolták bele.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?