360 lóerős csúcsváltozattal és fogyókúrával jön az új BMW X3

Számcsere: az új BMW X3 az X5-nél is okosabb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Furcsa helyzet állt elő a BMW-nél, a most bemutatkozott harmadik generációs X3 számos olyan extrát kínál, amilyet az X5 még nem.


Ahogyan az várható volt, a BMW leleplezte a harmadik generációs BMW X3-ast. Az X3 megszokott vonalaira gyakorlatilag ráhúzták a BMW mai formanyelvét - persze a modell a magasságát leszámítva minden dimenzióban nőtt. Viszont az az érdekesség, hogy a most - 2003-as megjelenése után 14 évvel - harmadik generációjába lépett X3 egy ideig okosabb lesz az X5-nél, hiszen olyan, a 7-esből és az 5-ösből ismert extrák kerültek bele, mint például a gesztusvezérlés vagy a kijelzős, előhűtés vagy előfűtés állítására is lehetőséget adó kijelzős kulcs.
Hirdetés

Az elődjénél átlagosan 55 kilogrammal könnyebb és kategóriarekorder Cd=0,29 alaktényezőjű új X3 egyrészt minden eddiginél takarékosabb lehet. A 190 lóerős 20d alapmotor vegyes fogyasztási értéke 5,0-5,4 l/100 km, de itt van a minden eddiginél izmosabb M Performance változat, az M40i is, ami 360 lóerős. Benzinesből 20i (184 LE) és 30i (252 LE) választható még, dízelből pedig 30d (265 LE). Mindegyik motorhoz alapáras a 8 fokozatú automata váltó, a 3,0 literesekhez (ugyanis a 40i is az) az xDrive összkerékhajtás is. Kereken 50:50 arányú tengelyek közötti tömegeloszlást ígérnek, a felnik pedig már alapáron is 18, opcióként akár 21 colosak. A gyártás máris indul az Egyesült Államokban, Spartanburgban, így aki belehúz már akár idén az új X3-mal mehet síelni - hogy legalább említsünk valami hűsítőt a kánikulában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:02
    Permalink

    Néztem a netcar-on hd-s képeket az új X3 asról és hát a legmeglepőbb számomra a bőr felszereltségű belsős fotók amiben ismét csak ülésfűtés kapcsoló van ,de szellőztetésé nincs ” helye sincs meg mert el sem férne a gomb” . Igazán gratulálni tudok a BMW nek , hogy ismét kispórolt egy mára már annyira nem is extra extrát a ” prémium” autójából mikor már az 1/4 ennyibe kerülő Opel Astrába vagy Kia-ba is lehet rendelni !!!

    Mivel az X3 technikai előfutóra az új 3 sorozatnak így gyaníthatóan abból is kimaradt a szellőztethető bőrülés opciója … 😀

Vélemény, hozzászólás?