Mitsubishi szamurájok számára

Szamurájkultúrából merített a Vilner Lancer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokakat megfogott már a szamurájok korszakának romantikája. A téma meghódította többek között a mozivásznakat és a regények lapjait, most pedig a tuning műfaját is elérte. A Vilner fantasztikus Lancert épített a japán történelemből merítve!


Kívülről is látványos a Vilner Mitsubishije, de belül esik le igazán az állunk, viszont ne szaladjunk ennyire előre. Az átalakításhoz az alapot egy 2011-es Lancer Ralliart szolgáltatta. A motorterében kétliteres, turbófeltöltéses erőforrás dolgozik 241 lóerővel és 353 Nm nyomatékkal. A karosszéria talán még nem is árulkodik róla olyan erőteljesen, hogy milyen nagy átalakuláson ment keresztül a Lancer belül.
Hirdetés

Az ezüst és fekete szín párosa nem valami feltüzelő, viszont a vörös könnyűfém keréktárcsák és még néhány ugyanilyen színű díszbetét az autó elején, segít feldobni az összhatást. A raliautós hangulatot erősítik az emblémát közrefogó 60 wattos reflektorok elöl, természetesen LED-fényekkel felvértezve. Viszont hátul a hatalmas RONIN felirat és oldalt az első ajtókon, illetve a sárvédőkön elhelyezett szamurájkard motívum már többet elárul az autó valódi egyéniségéről.

A roninok azok a szamurájok, akik hűbérúr nélkül maradtak a japán feudalizmus korszakában. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy a Vilner autója egy magányos harcos. Viszont maga Atanas Vilner úgy fogalmazott, hogy ez az autó nem egy tipikus Ronin. Nem egy olyan szamuráj, aki új önmagát keresi, sokkal inkább egy kalandor, aki minden utat meg akar hódítani, aki önmaga mesterévé vált. Ezt tükrözi az utastér is.

Bárhova nézünk, belül mindig valamilyen szamurájos motívumon akad meg a szemünk. Az ajtók borítása, a kartámasz, a fejtámlák a tető mintázata, szinte mindent a szamurájok páncélzata és fegyverzete ihletett. Az utastér nagy részét Amaretta borítja, amely az Alcantarához nagyon hasonló kárpit, illetve néhol a fa is feltűnik. Emellett a fém is felfedezhető, az ajtók belső borításán például Katana pengét mintázva, de a kézifék karja is lényegében egy kardmarkolat. A tetőkárpit mintája pedig kívül is felkerült az autóra, csak épp tükrözve.

A Lancer futóművét 20 milliméterrel megemelték, így tényleg bátrabban indulhat a járatlan utak felfedezésére. Ráadásul úgy, hogy az utastérben megnyugtató csend honol. Erről 35 kilogrammnyi hangszigetelő anyag beépítésével gondoskodtak, amely két és félszeres zajcsökkenést eredményez. Végül érdemes még megemlíteni, hogy egy 11 colos kijelzőt is kapott az infotainment rendszer, illetve egy hátsó kamera is segíti a vezető dolgát. A Mitsubishi Allroads Ronin a Genfi Autószalonon élőben is megtekinthető lesz, addig viszont a galériát végiglapozva gyönyörködhetsz benne, illetve az alábbi videót is érdemes végignézni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?