Föld alá megy az M0 autóút

Százmilliárd forintba kerülhet az észak-nyugati M0-szakasz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kijelölték az M0-s autóút nyomvonalát a 10-es és a 11-es út között. A munkálatok leghamarabb 2017-ben kezdődhetnek meg, a 8 km-es, felerészt felszín alatti szakasz akár 100 milliárd forintba is kerülhet.


Kijelölte a kormány az M0-s autóút 10-es és 11-es út közötti szakaszának nyomvonalát - derül ki a Magyar Közlöny december 30-i számából. A 10-es főút bekapcsolásával a körgyűrű gyorsforgalmi úttal kötné össze a fővárosba vezető összes főutat. A fejlesztéssel főleg Óbuda, de lényegében a teljes budai oldal mentesülhet majd a Budapestet az Almásfüzitő-Esztergom-Dorog-Pilisvörösvár vonalról érő forgalomterhelés alól.
Hirdetés
A nyomvonalat a helyi önkormányzat köteles települési rendezési tervében feltüntetni, és nem dönthet beépítésre szánt területté nyilvánításról - írja az MTI. A szakasz elkészültének egyik akadálya a megfelelő nyomvonal kijelölése volt, a jogerős környezetvédelmi engedély szerint a mintegy 8 kilométeres autóút több mint fele a felszín alatt vezetne. Így oldható meg, hogy a beruházás ne érintsen lakott területeket, ne igényeljen a természeti kincsek állapotát és a kilátást rontó felszíni műtárgyakat, és ne zárja el a fővárost a Pilisből érkező friss levegőtől a légszennyezettség növekedését okozva. A beruházás megvalósítása akár százmilliárd forintos nagyságrendű költséggel is járhat.
A tervezett ütemezés szerint a munkálatok legkorábban 2017-ben kezdődhetnének meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az M0-s Magyarország legnagyobb igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja, amelyen a tranzitforgalom szinte teljes egészében áthalad, és amelyet az országon belüli forgalom jelentős része is érint. Áteresztőképességének növelése ezért meghatározó eleme lehet a közlekedési feltételek javításának, a versenyképesség fokozásának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:33
    Permalink

    Az igaz, hogy autóút 90-es korlátozással de még így is sokkal jobb mint a régi kettes. Ami tény az M0-ra való tekintettel, hogy jelenpillanat aki a 2-ről M2-ről—az M1-re hajt vagy fordítva az több mint 70 km-t kerül, (a nyugati szakasz hiánya miatt) azaz végig kell menni a teljes gyűrűn, magyarul velük van a legjobban kib…..va!!!!!

  • 2017.10.29. at 15:33
    Permalink

    Emlékszem, katona voltam 1989-ben Kalocsán, amikor Soroksárnál elkezdték a déli szakaszt kivitelezését.
    Tehát a mai állapot 24 év alatt készült el.

    A galériában a térképen meg marketing szempontból jól mutat az M2 mint autópálya 🙂
    A szomorú valóság: az M2 csak autóút 90-es korlátozással és 2×2 sávos, de csak Dunakesziig (10 Km).

  • 2017.10.29. at 15:33
    Permalink

    Az M1-es pálya és a 10-es út mikor lesz összekötve, vagyis mikor lesz a teljes gyűrű készen?? Ez lenne a legfontosabb!!! Nagyon nem mindegy, hogy Győr- T.bányáról felől -Vác-Rétság-Országhatár irányában mekkorát kell most kerülni (+70km) vagy ha készen lesz!!! -ez lenne a legfontosabb cél a körgyűrű építését tekintve mert egy ú.n. páneurópai gyorsforgalmi folyosóról van szó ahol nem kicsi nemzetközi tranzitforgalom megy végbe nap mint nap…

  • 2017.10.29. at 15:33
    Permalink

    Az M1-es pálya és a 10-es út mikor lesz összekötve, vagyis mikor lesz a teljes gyűrű készen?? Ez lenne a legfontosabb!!! Nagyon nem mindegy, hogy Győr- T.bányáról felől -Vác-Rétság-Országhatár irányában mekkorát kell most kerülni (+70km) vagy ha készen lesz!!! -ez lenne a legfontosabb cél a körgyűrű építését tekintve mert egy ú.n. páneurópai gyorsforgalmi folyosóról van szó ahol nem kicsi nemzetközi tranzitforgalom megy végbe nap mint nap…

  • 2017.10.29. at 15:33
    Permalink

    Ha 2017ben elkezdik,talan unokaink hasznalni is fogjak.
    Szerintem Guinness eselyes lenne hogy idestova lassan 40eve tervezgetik reszelgetik
    es meg mindig nem ert korbe.
    Vagy valakinek ez lessz ez elete munkaja:)?

Vélemény, hozzászólás?