Ezúttal a középkategóriában húzza elő ütőkártyáját a Hyundai

Szedán helyett kombi – itt az i40, a Hyundai Sonata utódja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európának rajzolt formával és kombi karosszériával mutatkozott be a Hyundai új középkategóriása, az i40.


Tudomásunk szerint az i40 az első olyan modell, ami elsőként kombi karosszériával mutatkozik be - a nagyközönség előtt márciusban, a Genfi Autószalonon -, klasszikus külsejű párjára pedig minden bizonnyal az ősszel esedékes Frankfurti Autószalonig kell majd várni. Az alapjait adó Sonata persze már bő fél éve létezik, négyajtós karosszériával, de nem az i40-re jellemző, a márka európai, Németországban lévő fejlesztőközpontjában rajzolt formában. Az ottani tervezők nem csak a karosszéria vonalain, a teljes berendezésen is sokat finomítottak és a motorpalettát az európai ízléshez józanították. Miként a karosszéria külső vonalai, úgy a műszerfal is a márka mai, Európában forgalmazott modelljeire jellemző stílusú. Tágasságával a kategória legjobbjának ígérkezik az i40, ez több, mint 550 literes csomagterén egyértelműen tetten is érhető. Motorpalettáján kétféle, az ix35-ből ismerős 1,6 literes, 135 lóerős, közvetlen befecskendezéses (GDI) és egy vadonatúj, szintén GDI, 2,0 literes, 177 lóerős benzines, valamint szintén két turbódízel szerepel. Utóbbiak is az ix35-ből valók, az 1,7 literes 115, a 2,0 l-es pedig 136 lóerős. A váltók mind hatsebességesek, a nagyobb motoroknál kérésre automaták. Az i40 iBlue verziója a kisebbik gázolajosra épül, Start&Stop elektronikával 4,3 l/100 km vegyes fogyasztást, 113 gramm/kilométer szén-dioxid emissziót ígér.

Az i40 nem csak méreteivel és motorpalettájával, árával és ahhoz mérten gazdag alapellátmányával is kategóriája egyik legjobb vétele kíván lenni. Éppen ezért állítólag három különleges tétel is szerepel majd a listán: kormánykerékfűtés, automata páramentesítő-rendszer, valamint gombnyomásra előrehajtható első utas-oldali és hátsó ülések. Továbbá természetesen a kategóriában ma elvárható tételek, azaz az ESP, a légkondi, a 9 légzsák és az elektromos kütyük sem hiányoznak majd belőle, opciói között pedig hűthető-fűthető ülés, navigáció, panorámatető, tolatókamera és parkolóhely-felmérő elektronika is szerepel majd. A középkategóriás autót keresőknek tehát erősen ajánlható, hogy várják meg az i40 nyár elejére ígért piacra lépését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?