Minden Porschéból lesz hibrid

Szentségtörés lehet, de még a Porsche 911-ben is lesz villanymotor

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hibridesedik a világ, s még olyan klasszikus sportautókba is villanymotor kerülhet a közeljövőben, mint a Porsche 911. Utóbbi ráadásul nem csak lehetőség, a Porsche minden egyes modelljéből hibridet kíván bevezetni már a mostani évtizedben.


Minap mutatkozott be a meseszerű számokat ígérő Porsche Panamera S E-Hybrid, s annak kapcsán azt is elhintette a Porshce, hogy annak 95 lóerős, 310 newtonméter nyomatékot adó villanymotorja a Porsche későbbi hibridjei számára kompatibilis lesz. Ugyanis jönnek az újabb hibrid Porschék, a márkánál csak az első lépés a paletta fogyasztáscsökkentése érdekében a Panamera konnektorból tölthető változata, s idővel még a 911-esbe is villanymotor fog kerülni.
Hirdetés
Ráadásul 3-4 év múlva már friss, növelt teljesítményű villanymotor érkezése és vezeték nélküli töltés is elérhető lesz a Porschénál, egyszer pedig nyilván az az idő is eljön majd, amikor már kizárólag áram hajtja majd a Porschékat is. A 911 kezdhet tehát búcsúzni legendás boxermotorjától, melynek hangját azért minden bizonnyal pótolja majd egy minőségi hanggenerátor.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?