Vége a jó világnak: 5-5 forinttal drágul a benzin és a gázolaj

Szerda helyett csak csütörtöktől kerül többe a benzin és a gázolaj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint két hétnyi masszív árapadás után e héten már drágulnak az üzemanyagok, a benzin és a gázolaj csütörtöktől 5-5 forinttal többe kerül.

Csöppet sem meglepő, ám kedvezőnek semmiképp sem mondható a hír, hogy két és fél héten keresztül tartó, összességében a benzin esetén 29, a gázolajnál 25 forintos apadás után e héten felfelé indulnak az üzemanyagárak. A MOL egységesen 5-5 forinttal növeli a 95-ös és a dízel nagykereskedelmi árát. Mivel szerda május 1-jén ünnepnap, csak csütörtöktől lép életbe a magasabb árszint.
A töltőállomási átlagár szintén 5-5 forinttal növekszik, a 95-ös esetében 409, a gázolajnál 413 forint lesz. Elvétve még a csütörtöktől érződő emelés után is lehet majd akár 400 forint alatti árakat is megcsípni - az egyes kutak között ugyanis 20-30 forintos áreltérések is tapasztalhatók, így aztán a 420-430 forintosak sem lesznek ritkák a drágább helyeken, például az autópályák mentén.
Hirdetés
A mostani emelés után még mindig olcsóbb lesz 1-1 forinttal a benzin és a gázolaj, mint volt az év legelső napján, s az árak még kedvezőbbek az eddigi - még tavaly év elején, illetve tavasszal tapasztalt - csúcsszinteknél. Hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre csak tippelni lehet, ám e héten biztos, hogy szerdán nem fog újabb korrekciót bejelenteni a MOL.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?