Napokon belül itt az új Mercedes CLS

Szerdán érkezik a Mercedes új sportos limuzinja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre közelebb kerülünk a Los Angeles-i Autószalon megnyitójához, ami több új modell érkezését is jelenti. A Mercedes is hoz újat, méghozzá a CLS-t.

Ezen a héten nyitja kapuit a Los Angeles-i Autószalon, ez azt jelenti, hogy erre a hétre is jutnak új modellek. A Mercedes már többel is lóg, ugyanis kész az új A-osztály és annak szedán változata is, melyeknek műszerfalát már láthattuk is[/url]. De ezek előtt (vagy velük egy időben?) megismerjük az új négyajtós kupéjukat, a CLS-t, amiről egy újabb ízelítő videó is érkezett.
Hirdetés

Az új CLS is LED-es adaptív fényszórókkal érkezik, valamint a megjelenésben nagy szerepet játszó Panamericana hűtőráccsal. Az új négyajtós kupé a jelenleg is használt Sensual Purity vonalvezetést követi, azaz letisztult, egyszerű vonalakból hoznak ki érzéki formákat, vélhetően hasonlóan pompás lesz, mint a márka többi modellje. Bent ugyanaz a dupla nagy kijelzős műszerfal fogad majd bennünket, mint a legutóbbi Mercedesekben, motorterében pedig hathengeres benzines és dízelmotorok fognak dolgozni. Emellett persze érkeznek AMG modellek is, vélhetően az AMG GT-ben bemutatkozott 4,0 literes V8-as duplaturbós benzinessel, de híresztelnek egy kisebb lökettérfogatú, ám elektromos rásegítéssel kiegészített AMG modellt is. Az új Mercedes CLS november 29-én, azaz ezen a héten szerdán mutatkozik be a közönségnek Los Angelesben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?