Drágul a benzin szerdától

Szerdától 3 forinttal többet kell fizetni a benzinért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár sanszos volt, hogy január második hetét üzemanyagár-emelés nélkül ússzuk meg, nem így lesz, szerdától 3 forinttal többet kell fizetni a benzinért.

Miután múlt hét pénteken 5-5 forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj ára, nem volt várható, de nem is volt kizárt az üzemanyagárak változása. Miként arról a hétvégén beszámoltunk, a múlt heti három kereskedési nap alatt csak kevéssé mentek felfelé az átlagos, dollárban mért jegyzési árak, a forint pedig hajszálnyit erősödni is tudott a dollárhoz képest, így aztán a gázolajnál a két hatás kioltotta egymást, a benzin esetében pedig minimálisra csökkent, de azért megmaradt az áremelés esélye.
Ez a csekély esély is elegendő volt ahhoz, hogy a Mol változtasson, 3 forintot emeljen a benzin nagykereskedelmi árán, így aztán szerdától a töltőállomásokon is ennyivel többet, átlagosan 417 forintot kell fizetni egy liter 95-ösért, míg marad a gázolaj 420 forintos átlagára.
Hirdetés

Miként azt az autósok megszokhatták, az egyes töltőállomások között továbbra is igen magas, literenként akár 30 forintos árszórás is lehetséges, így aztán nem csak a heti árváltozásokat, az egyes kutak árait is érdemes figyelni. Autópályák mentén jellemzően csak végső esetben, bevásárlóközpontok mellett, városközpontokban - ahol magas a konkurencia, így a kutak egymás alá áraznak - annál inkább érdemes lehet tankolni, a literárak ugyanis utóbbi helyeken érezhetően alacsonyabbak lehetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:05
    Permalink

    Moerg!
    Te meg ha valóban ennyire tudsz magyarul (bár svédül a Magyarország nem ungarn), akkor inkább maradj csendben.
    Nálatok swedenben éppen drágább az üzemanyag és nagyobb a rajta realizált profit bazmeg! Ladiszlao….

  • 2017.10.30. at 09:05
    Permalink

    Vigyázz a szádra cimbora. Dobj egy számlaszámot, küldök neked egy kis zsét. Repjegyre. De csak egy útra, nehogy fél év után visszacirkulálj! Ahogy a hozzád hasonlók szokták.

  • 2017.10.30. at 09:05
    Permalink

    Ez a mol-nak nevezett banda,ez ott minősíthetetlen csaló-rabló-sikkasztó-banda,és ha a kormány tudja akkor ki kell rúgni ezt a mol-bandát a kukába,mivel egy becstelen-rabló-banda!!
    Nálunk sweden-ben ilyet nem engednek meg,mivel ez rablásnak minősül a plussz adóval együtt!!
    Sajnos,hogy ezt csak ott ungarnban teheti egyedülállóan ez a mol-csaló-banda!!Undorító!!
    LADISZLAO MOERG !!

Vélemény, hozzászólás?