Növekvő árkülönbség, csökkenő benzinár érkezik a héten

Szerdától változik az egyik üzemanyag ára a kutakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egészen nyugodt volt az olajpiac az elmúlt héten, ám itthon mégis árváltozást tapasztalhatunk.

Vihar előtti csend? Szinte stagnált a Brent típusú olaj ára a múlt héten, ám hamarosan felkavarhatják az állóvizet, vagy ebben az esetben az álló olajat az előttünk álló események. Például az amerikai választások, a koronavírus okozta korlátozások, illetve november végén az OPEC tagállamok egyeztetése. Addig azonban az olaj árának csökkenésére számítanak az elemzők. Ha eközben a forint is erősödik, ahogy tette azt az elmúlt napokban, akkor itthon is árcsökkenés jöhet. Most szerdán jön is, igaz csak a benzin esetében. A Holtankoljak.hu információi szerint ugyanis bruttó 5 forinttal csökken a benzin literenkénti átlagára. Viszont a gázolajé nem változik. Tehát október 28-tól egy liter benzinért átlagosan 361 forintot kell majd fizetni, egy liter gázolajért pedig 367 forintot. Természetesen továbbra is igaz, hogy a töltőállomások árai között jelentős különbségek adódhatnak, érdemes jól megválasztani a tankolás helyét. Többnyire az autópályák közelében magasabbak az árak.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?