Ki gondolta, hogy a szervizköltség ennyire vicces dolog?

Szervizköltségekkel viccel a Renault

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autóvásárlás rejtett dimenzióira, a költségek tervezhetőségének fontosságára figyelmeztet a Renault. Mi meg őszintén kacagunk rajta.


Két zseniális szpottal próbálja felhívni a figyelmet a tervezhető jövőbeli költségek jelentőségére autóvásárláskor a Renault. A kisfilmek a házasság és a gyermekvállalás témakörén keresztül figyelmeztetnek arra, hogy mennyire fontos, hogy egy-egy döntés meghozatala előtt tisztában legyünk annak későbbi költségvonzataival. Az első filmen az anyakönyvvezető, közvetlenül a "Kívánod-e az itt megjelent..." kezdetű kérdés feltétele után gyorsan felsorolja az ifjú férjjelöltnek, hogy milyen pénzügyi tételekre számíthat a kimondott igen és az azt némi idő elteltével követő válás között: a bruttó 5 325 000 eurós végösszegtől kicsit elbizonytalanodik az addig elszántnak és őszintén boldognak tűnő vőlegény.
Hirdetés
A második, hasonló logikát követő videón pedig a nőgyógyász keserít el némiképp egy ifjú párt, miután villámgyorsan kiszámolja nekik, hogy az egészséges fiúgyermek felnevelése pelenkával, iskoláztatással, robogóval, mobiltelefonnal, fogszabályzóval és további apróbb tételekkel együtt összesen 700 000 eurójukba fog fájni a gyerek 25 éves koráig. De azért érezzék magukat szerencsésnek, hiszen ikreik is születhettek volna. Mindkét filmben két pontosan tervezhető költséggel állítják szembe a felsoroltakat a készítők, az elsőben a vezérműszíj cseréjének 295 eurós, a másodikban pedig a teljes átvizsgálás 129 eurós díja az ellenpont. Találó analógia, pörgős cselekmény, világos üzenet: a profi megvalósítás a Publicis ügynökség francia kirendeltségének érdeme.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:24
    Permalink

    Szerintem meg inkább maradjunk meg az eredeti fonalnál miszerint ez egy autós oldal, tehát a politikai/gazdasági/társadalomtudományi aspektusokat ne itt taglaljuk ki!!! Ezt a közhelyes uszító [b]turbómagyar[/b] hozzászólást meg inkább tetted volna fel inkább a[b] kuruc-ra[/b], ott még sikered is lehetett volna. Az hogy számodra milyen politikai töltetet hordoz ez a reklám, az egyszerűen nem ide tartozik!!!

  • 2017.10.30. at 18:24
    Permalink

    Felháborító! Ezt a két szégyentelen “reklám”-ot! Igazán jellemző erre a liberál-bolsevik Európára! Szórakozzunk csak jókat rajtuk, miközben észre se vegyük a rejtett üzenetet!
    Ne házasodjunk, ne alapítsunk családot, ne is akarjunk gyereket, egyet se! “Valósítsd meg önmagad!” …és vegyél egy sokkal olcsóbb, kifizetődőbb tárgyat, amit – ha tönkre megy – kidobhatsz és vehetsz egy másikat! Egy újabbat, jobbat, “értékesebbet”!
    Lássuk meg a rejtett, ámde valós üzenetét e “reklám”-oknak: a fehér ember kiirtása a cél!

  • 2017.10.30. at 18:24
    Permalink

    A Renault csak ne viccelődön ilyenekkel! Mind az értékvesztés, mind a váratlan meghibásodások nem indokolják ezt a nézőpontot. Hasonlítsuk össze a “drága” japán autó fenntartásával!

  • 2017.10.30. at 18:24
    Permalink

    Egy cigány gyerek felnevelése néhány százezerből kijön, miközben egy magyar gyereket egyetemig eljuttatni 40-50millió forint.
    És csodálkoznak, hogy ha a családi pótlékot felemelik 10eFt-ról 12eFt-ra, akkor abból csak cigány gyerekek szaporodnak.
    Nem vagyok rasszista: a cigány szó helyett helyettesítsd be a “mélyszegény” szót, de így kevesebben értik majd.

  • 2017.10.30. at 18:24
    Permalink

    Á…most már nem kérdés, hogy veszek +2év garit a Renault-omra…:-D (A gyerek szitu nekem is megvan és IKREK-el ráadásul, szóval nem beszél mellé a fickó)

Vélemény, hozzászólás?