Már nem csak álom a platós Dacia Duster!

Szimpla fülkés, 0,5 tonna teherbírású teherautó készült a jelenlegi Dacia Dusterből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyenesen Romániából érkezett a gyári segítséggel elkészült platós Dacia Duster. A nyitott rakteres kishaszonjárművet összkerékhajtással szerelik.

Két évvel ezelőtt már láthattunk olyan Dacia Dustert a második generációból, melynek utasterét platóvá alakították. Azt a prototípust egy román műhely, a Romturingia készítette el, és a Dacia annyi lehetőséget látott meg a platós Dusterben, hogy gyári segítséget nyújtott a sorozatgyártású modell kidolgozásához. Most eljött az a nap, amikor a platós Dacia Dustert hivatalosan is bemutatták Romániában. A Romturingia már az első generációs Dusterből is készített platós kisteherautó változatot szintén gyári Dacia segítséggel, és az új modell is hasonlóképpen alakult át. Csak szimpla kabinos, vagyis kétüléses változatot építenek a népszerű crossoverből. Az első ajtók mögötti utasteret teljesen megszüntetik, az első ülések mögé falat építenek, a hátsó ülések és a csomagtér helyén pedig egy 1,65 méter hosszú, peremig mérve 1000 literes platót alakítanak ki, aminek hasznos teherbírása 500 kg. A karosszériát is átépítik, a csomagtérajtó helyét lenyitható veszi át, melynek fém vázára kompozit burkolat kerül az eredetihez megegyező dizájnnal, ez igaz az oldalelemekre is. A Duster Pick-Up méretei is változnak az átalakítással, 19 milliméterrel rövidebb és 14 milliméterrel fut magasabban a gyári verziónál a karosszéria. Csak egyféle konfigurációban készítik: az 1,5-ös, 115 lóerős BluedCi dízelmotorral és összkerékhajtással, valamint kizárólag fehér színben. Ahogy az alapot adó modell, úgy az átalakított Pick-Up is megadja az alap biztonsági felszereléseket, valamint 16 colos alufelniket is kap. A Dacia Duster Pick-Up október 22-től előrendelhető a román vásárlók részére, arról egyelőre nem esett szó, hogy exportálnák-e az új modellt.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?