Van, ahol már tényleg nélküled parkolhat le az autód!

Szintet lépett a Mercedes és a Bosch vezető nélküli parkoló rendszere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezel a parkolóház bejáratához, kiszállsz, mész a dolgodra, az autód pedig leparkolja magát. Ezt kínálja a Mercedes és a Bosch új rendszere.

A német Szövetségi Közlekedési Hivatal jóváhagyta, hogy a Mercedes és a Bosch teljesen automatizált parkolási rendszerét a stuttgarti repülőtéren az APCOA által üzemeltetett P6 parkolóházban használhassa. Ezzel ez a világ első, SAE 4. szintű, teljesen automatizált, vezető nélküli parkolási funkciója, amelyet hivatalosan is engedélyeztek kereskedelmi használatra. Az automatizált „parkolóinas” szolgáltatásnak nincs szüksége emberi vezetőre: csak be kell hajtani a parkolóházba, kiszállni, és a járművet egy okostelefonos alkalmazással egyetlen érintéssel a parkolóhelyre küldeni. Miután a járművezető elhagyta a parkolóházat – hogy az éppen megtakarított időt mással töltse – a jármű magától a kijelölt helyre hajt és leparkol. Később a jármű pontosan ugyanígy tér vissza a felvételi pontra. A folyamatot a Bosch többszintes parkolóházba telepített intelligens infrastruktúra és a Mercedes-Benz járműtechnológia együttműködése biztosítja. A parkolóházban található Bosch érzékelők figyelik a jármű pályáját, annak környezetét, és szállítják a jármű irányításához szükséges információkat.
Hirdetés
Az üzembe helyezés első napjától, használhatják majd a funkciót a kijelölt parkolóházban - a 2022 júliusa óta gyártott S-osztály és EQS modellekkel rendelkező azon ügyfelek, akiknek járműve a Mercedes me connect részeként az INTELLIGENT PARK PILOT 2 szolgáltatással is rendelkezik, és akik ezt a szolgáltatást aktiválták. Miután a járművezetők a Mercedes me alkalmazással előre lefoglaltak egy parkolóhelyet, járművüket egy előre meghatározott parkolóhelyen hagyhatják. Miután minden utas kiszállt a járműből, az alkalmazás elindítja a parkolási manővert. A parkolási rendszer ellenőrzi, hogy a lefoglalt parkolóhelyhez vezető útvonal szabad-e, és hogy minden egyéb műszaki követelmény teljesült-e. Ha ez így van, a járművezetők értesítést kapnak az alkalmazásban, amely megerősíti, hogy az intelligens infrastruktúra átvette a jármű irányítását. Ezt követően elhagyhatják a parkolóházat. A jármű automatikusan elindul, és magától megtalálja az utat a parkolóhelyére. Amikor a járművezető fel szeretné venni az autóját a parkolóházból, okostelefonos paranccsal teheti meg, a jármű ezután magától elindul az előre meghatározott átvételi területre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?