Szlovénia is betiltaná a belső égésű motoros autók értékesítését

Szlovénia csak 2030-ig engedélyezné a hagyományos meghajtású járművek eladását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szlovén kormány elfogadta az alternatív üzemanyagokról szóló stratégiáját, amely szerint 2030 után nem lehetne csupán benzines és dízel autókat forgalomba helyezni.


Egyértelmű tiltás helyett a szlovén kormány olyan célt tűzött ki, amely szerint az újonnan regisztrált gépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának 2030-tól kevesebb, mint 50 gramm/kilométer alatt kell lennie, ennek a feltételnek pedig csak a plug-in hybrid vagy elektromos autók tesznek eleget.
Szlovéniában az ország egész területén 470 elektromos töltőállomás van, ráadásul az utakon jól elosztva. A kormány stratégiája szerint a töltőállomások jelenlegi hálózatát 2020-ig 1200-ra, 2025-ig 7 000-re, 2030-ra pedig 22 300-ra kell bővíteni - olvasható az MTI közleményében.
A kormány azt tervezi, hogy a hibrid és elektromos autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek 17 százalékát váltják fel. A statisztikai hivatal adatai alapján 2016 végén 1 millió 470 ezer közúti gépjárművet regisztráltak Szlovéniában, 2 százalékkal többet az előző év ugyanezen időszakához képest, és ebből 1,1 millió személygépkocsi volt.
Hirdetés
A tavalyi évben mintegy 74 ezer új kocsit értékesítettek az országban, ami rekordmennyiségnek számít. Nőtt az elektromos és hibrid autók eladásának száma is. Az autókereskedők adatai alapján Szlovéniában 900 ilyen autót értékesítettek az év első nyolc hónapjában, ami duplája a 2016-os eladásoknak. Szlovéniában a saját tulajdonban lévő gépkocsik aránya az egyik legmagasabb a világon, 523 autó jut 1000 emberre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:09
    Permalink

    Ezek is csak teszik az agyukat,menjenek a pics..a! Régebben a 2üteműekkel kevertek most meg itt van ez! Befejezhetnék már a hülyeségüket mert már unalmas! Ráadásul feleslegesen csinálják a kontrabontot.

  • 2017.10.27. at 14:09
    Permalink

    tessek mar megmondani mit lehet majs kezdeni a bedoglott milliard tonnanyi nem ujrahasznosithato litium Ion aksikkal? errol tessenek irni az eremnek van masik oldala is. ez olyan mint az atomreaktor hulladek majd elkuldjuk a holdra? 300-500€/kW a bekerulesi koltsege jelenleg az aksiknak… es nincs benne a koltsege az ujrahasznositasnak megsemmisetesnek ami nem megoldott…

Vélemény, hozzászólás?