A Netflix és a Youtube is elérhető lesz a Teslákban

Szórakoztatva bővül a Teslák infotainment rendszere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elon Musk a Twitteren tette meg a bejelentés: hamarosan jön a szórakoztató elemeket hozó frissítés.

Jó dolguk lesz a Tesla Model 3, a Model S és a Model X tulajdonosoknak: Elon Musk a Twitteren jelentette be, hogy a közeljövőben olyan frissítés érkezik az érintett Teslák infotainment rendszerére, amivel megkapják a Netflixet és a Youtube-ot is.
Azért, hogy a balesetveszélyt kiküszöböljék, a Tesla kezdetben csak parkoló autóban teszi elérhetővé a streaminget. Később, ha már nemcsak vágyálom lesz a teljesen önjáró autók uralta autonóm közlekedés, hanem elterjedt utazási forma, vezetés közben is elérhetővé válik a szolgáltatás.
Hirdetés

Ahogy egyébként Musk is fogalmazott a Twitteren: „a Teslák hihetetlenül magával ragadó moziélményt nyújtanak majd a kényelmes ülések, valamint a surround hangzás miatt.” Jelenleg az az általános nézet, hogy a Tesla Model 3 nyújtja a legjobb megtekintési élményt, mivel ebben a típusban a képernyő fektetett helyzetben lett elhelyezve, míg a többiben álló formátumban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?