Újabb olcsó taxizási alternatíva szűnhet meg

Szüneteltetni kényszerül személyszállító szolgáltatását a Car4You

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sofőrt és autót együtt már nem rendelhetünk a Car4You rendszeréből. Külön-külön azonban továbbra is mindkettő elérhető.


Együtt - egyelőre ideiglenesen - már nem kínál sofőrt és bérautót a hazai piacon az Uber kivonulása után megjelent Car4You. Az okostelefonos alkalmazás utóbbival a fix áras budapesti taxiknál olcsóbban kínált személyszállító szolgáltatást, de mint azt a cégtől megtudtuk, több felügyeleti szerv is kérdésesnek találta szolgáltatásuk legalitását, így annak tisztázásig felfüggesztették az említett szolgáltatást. Ugyanakkor külön-külön továbbra is kínál mind bérautót, mind pedig sofőrszolgáltatást is a cég.
Hirdetés

Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke nem hagyta kommentár nélkül a hírt, szerinte a szolgáltatás leállása azt sejteti, hogy a cég működése nem felelt meg a taxistevékenységre vonatkozó szabályozásnak. Véleménye szerint számos cég próbálja meg kijátszani a törvényi szabályozást, ideig-óráig tudnak is működni, azonban amikor a tevékenységük átlép egy nagyságrendet, és a hatóságok számára nyilvánvaló lesz a működésük jellege, akkor megbüntetik őket. „Ennek ellenére a piacon fellelhetők kisebb-nagyobb vállalkozások, amelyek sárga fólia és rendszám nélkül tevékenykednek, sofőrszolgálatok vagy autókölcsönzési tevékenység mögé bújnak, de a törvényi szabályozás ebben a kérdésben szigorú és egyértelmű” – mondta el Metál Zoltán. Hozzátesszük információink szerint bírságot egyelőre nem kapott a Car4You, csupán kivár addig, ameddig nem tisztázzák a kombinált szolgáltatás jogszerűségét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?