Minden kategóriában hódít a hidrogén

Szupersportkocsi és kamion is hidrogént tankol

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Pininfarina és a Nikola is üzemanyagcellás hajtásrendszert álmodott meg, bár ehhez a hidrogén beszerzése ma még nem magától értetődő.

Megerősítette korábbi ígéretét a Nikola, miszerint 2016. december 1-én mutatja be elektromotoros kamionja első példányát. A minden korábbinál erősebb, nagyobb hatótávú és tisztább üzemű haszonjármű fejlesztésének májusi bejelentése óta állítólag már 3 milliárd dollárnyi előleget fizettek be az optimista vevők. Nyilván ezt az összeget is a teljes mértékben nulla károsanyag-kibocsátású haszonjármű megvalósítására fordítja a Nikola, immár nem csak a korábban beharangozott gázturbinás hajtáslánccal. A minap ugyanis közzétették, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában üzemanyagcellás modellel lépnek majd piacra. Sőt, az ezek üzemeltetéséhez szükséges hidrogént is a Nikola biztosítja majd a 2020-ra legalább 50 tagú hidrogén-töltőállomás hálózatán keresztül. Ezekhez a környezet számára szintén semmilyen terhelést nem jelentő napelemtelepeken állítja majd elő a hidrogént, vízből, elektrolízissel.
Hirdetés
Az immár az indiai Mahindra irányítása alatt tevékenykedő Pininfarina az idei Genfi Autószalonon mutatta be H2 tanulmányautóját, amely sorozatgyártásúként szintén üzemanyagcellás hajtásrendszert kap. Túl nagy sorozatra persze nem érdemes gondolni a versenyautó-alapokra épülő, csak versenypályán használható H2 esetében, amely rendszámot sem kaphat majd. Az a 10 ügyfél pedig, aki megveszi majd a Pininfarina 2,5 millió dolláros - tehát bő 695 millió forintos - sportkocsiját, majd megoldja a hidrogén tankolásának kérdését azon a pályán, ahol használni kívánja különleges négykerekűjét. Közelebbi információ egyelőre nincs a H2-ről, a teljesítményét illetően is csak annyi szivárgott ki, hogy legalább 500 lóerő várható. Mármint kerekenként, mert az ára alapján ennél biztosan többre gondolnak a potenciális vásárlók?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?