Idén is a Mercedes az F1 világbajnoka – Japán Nagydíj

Tálcán kínálta a Ferrari a győzelmet a Mercedesnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A két Ferrari indulhatott az első rajtsorból, de már az első pillanatokban elbukták a győzelmet.

A Hagibis tájfun megkavarta a Japán Nagydíj programját, de a Mercedes csapatát ez sem akadályozta meg abban, hogy újra bebiztosítsák a konstruktőrök bajnoki címét. Bár a vasárnapra halasztott időmérő végén a két Ferrari pilóta örülhetett, hiszen kisajátították az első rajtsort, azonban Valtteri Bottas a harmadik helyről simán kikerülte a pocsékul rajtoló Ferrarikat és a futam végéig nem is engedte el az első helyet. Sebastian Vettel az elbaltázott rajt után mentette, ami menthető a második helyével, viszont Charles Leclerc az első kanyarban összeakadt Max Verstappennel. Mivel sérült a Ferrari első szárnya, a boxba kényszerült és a szárnycsere után a mezőny végén találta magát, míg Verstappennek fel kellett adnia a futamot a szintén sérült Red Bullal.
Hirdetés
Ezek után a verseny kevés izgalmat tartogatott, a befutónál is maradt a Bottas-Vettel-Hamilton sorrend. Ám ez egyben azt is jelentette, hogy a Mercedes, a bajnok, míg az egyéni vb-pontversenyben Bottas 9 pontot faragott a hátrányából, de még így is 64 egység Hamilton előnye, aki a plusz 1 pontot is bezsebelte a leggyorsabb versenyben futott körrel. Folytatás két hét múlva, Mexikóban. Japán Nagydíj, Szuzuka, 53 kör, 307,471 km, a pontszerzők:
  1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21:46.755 óra
  2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 13.343 másodperc hátrány
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 13.858 mp h.
  4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 59.537 mp h.
  5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:09.101 perc h.
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
  7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1 kör h.
  8. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1 kör h.
  9. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
  10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 kör h.

A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 5 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 338 1. Mercedes 612
2. Bottas 274 2. Ferrari 435
3. Leclerc 223 3. Red Bull 323
4. Verstappen 212 4. McLaren 111
5. Vettel 212 5. Renault 75
6. Sainz 76 6. Toro Rosso 59
7. Gasly 73 7. Racing Point 54
8. Albon 64 8. Alfa Romeo 35
9. Ricciardo 40 9. Haas 28
10. Hülkenberg 35 10. Williams 1
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?