Népautó, közel egymilliárd forintért

Tata Nano, arany, ezüst és drágakő berakásokkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon mivel lehet feldobni a világ legolcsóbb autóját? Nem bonyolult, csak 24 karátos arany, ezüst és drágakő szükségeltetik a Tata Nano Gold Plus megvalósításához.


Állítólag nem fogy úgy a Tata Nano, azaz a világ legolcsóbb újonnan megvásárolható autója, ahogyan azt a gyáriak szeretnék. A tervezett negyedmilliós éves darabszámnak a hírek szerint csak a töredéke talált gazdára, ezért a vezetőség szerette volna a kiskocsira irányítani a figyelmet, hátha felpezsdül körülötte az élet. A módszer azonban igen sajátosra sikeredett: felkértek néhány ötvösmestert, díszítsék fel 66 kilogramm 24 karátos arany, mintegy 12 kilogramm ezüst, és 10 ezer darab drágakő segítségével a műszakilag változatlan, tehát szimpla szériagyártmánynak minősülő járművet. A művészek minden tőlük telhetőt megtettek, és így lett a 2 500 dolláros olcsó kis járgányból 4,6 millió dolláros, azaz mintegy 975 millió forintos guruló ékszer, amely a Gold Plus nevet kapta. Hogy ezek után miért kellene megugrania a Nano eladásoknak, azt bizony nem tudjuk, de az ötleteket várjuk hozzászólásként!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:40
    Permalink

    Az indiaiaknak azért van humorérzékük, azt meg kell hagyni! Egy 40 évvel ezelőtti Trabi szintjén lévő talicskát felcicomáztattak az ötvösökkel. A hír értéke kb: ennyi!

  • 2017.10.31. at 10:40
    Permalink

    Én megértem,hogy a saját autójukat próbálják népszerűsíteni,de akkor is furcsa volt látnom,hogy egy minimál autót vettek kezelésbe ilyen módon.Szokatlan.Kíváncsi vagyok,megveszi e valaki.

Vélemény, hozzászólás?