Apadt az autólopások száma

Tavaly több, idén ismét kevesebb autót loptak el

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg a tavalyi évben 14 százalékkal nőtt, az idei első negyedévben 17,4 százalékkal csökkent az ellopott autók száma.

Tavaly jelentős mértékben, éves szinten 14, az első negyedévben 18 (!) százalékkal nőtt az autólopások száma itthon. Kedvező hír azonban, hogy az ORFK tájékoztatása és adatai szerint idén az autók jogszerűtlen eltulajdonításának gyakorisága 17,4 százalékkal apadt az előző év azonos időszakában tapasztalthoz képest. Így nem csak a tavalyi évinél, de 2 példánnyal még a 2011-es értéknél is mérsékeltebb számú autó tűnt el nyomtalanul.
Az idei év első három hónapjában ellopott 1186 autó jelentős javulás a tavalyi 1436-hoz képest, 2011-ben 1188, 2010-ben 1124, míg 2009-ben 1309 autót tulajdonítottak el az ismeretlen tettesek. Miként arra korábbi cikkünk rámutatott, éves szinten a hazai autóállomány 1,5 százaléka kerül tolvajokhoz, a lopási arány természetesen területenként és márkánként is eltérő.
Hirdetés

A leginkább veszélyeztetettnek a fővárosi autók számítanak. Tavaly a legnagyobb számban lopott márka a Volkswagen volt, követője a Suzuki és az Opel. Miként az az [origo] cikkéből kiderül, az egyes márkák állományához viszonyítva a BMW, a Mercedes-Benz és a Volkswagen rendelkezik a legjelentősebb lopási rátával. Bár sokat szajkózott, hogy a tolvajok ellen érdemes egyedi védelmi rendszereket alkalmazni, a Genertel korábbi közleménye szerint az autóknak mindössze negyedében található riasztó, a tulajok túlnyomó része - 54 százaléka - ugyanis nem tart autójának ellopásától.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?