Készül a Ferrari első hibridje

Tavasszal érkezik a Ferrari 612 Scaglietti utódja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új korszakot nyithat tavasszal a Ferrari, elektromos motor segítheti legújabb 2+2 ülésesét.


Kívülről az első fantomképek alapján nem sok változást ígér a 612 Scaglietti utódja, ám hajtáslánc a Ferrari történelmében először villanymotort is bevethet. A hibrid-rendszer lényegében az idén tavasszal, az 599 HY-KERS tanulmányban megismert: az elektromos motor 100 lóerős, lítium-ion akkumulátorból táplált, a váltó 7 fokozatú, két kuplungos automata, a benzines erőgép pedig az Enzóból származó 6,0 literes, V12-es, igaz, itt „csak” 540 lóerővel. A híresztelések szerint a 612 utódja akár összkerékhajtású is lehet, feltételezhető, hogy az elektromos motor kerülhet az első kerekekhez, a V12-es ugyanis természetesen hátra hajt, ezen aligha változtat a Ferrari. A hibrid hajtáslánc sokáig csak találgatás volt, korábban a 2015-re ígérte első hibridjét a Ferrari, nem rég azonban előbbre hozhatták a bevezetést s a Ferrari elnöke Luca de Monetezemolo sokat sejtetően nyilatkozott egy francia magazinnak: „Márciusban, a Genfi Autószalonon bemutatkozó vadonatúj modellünk bizonyítja majd, hogy a Ferrari alkalmazkodik a világ változásához.” – ezek alapján már csaknem biztos a feltételezés, hogy a 612 Scaglietti utódja a Ferrari első hibridje lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?