Nagy kocka kis kockákból: itt a Lego Defender

Távirányítós Land Rover Defender Legóból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2800 Lego elemből épült a teljesen működőképes terepjáró modell, ha elég szavazatot kap, gyári kit lesz belőle.


Láttunk már Unimogot is, VW Camper buszt és Ford Explorert is Lego-kockákból, most itt a legújabb alkotás, a műanyag kockákból megépített 1:8,5 méretarányú Land Rover Defender 110. A rádiótávirányítású autó korántsem játék: tartalmaz ötfokozatú váltót rükverccel, differenciálművet kapcsolható két-, illetve négykerék-hajtással és tárcsafékeket mind a négy keréknél.
Hirdetés

Még a kormánymű is teljesen hű az eredetihez, ütközéstől-ütközésig pont annyit fordul, mint az életnagyságú Defenderé, bekapcsolt motorral pedig még a dugattyúk is fel alá járnak a blokkban. Összesen 2800 építőelem, hét motor és három rádiófrekvenciás jeladó alkotja a járgányt.

A Sheepoo névre hallgató legóőrült által épített Defender máris feltűnt a Lego koncepcióknak helyet adó Lego Cuusoo[/url] oldalon, és ha kap 10 000 szavazatot, a Lego piacra dobja a kit gyári változatát. Az építőnek egyébként nem ez az első komoly műanyag autója, az általa készített Mini Cooper Mark I és egy Bugatti Veyron is szerepel a rajongói tanulmányokat felvonultató oldalon, ezeket és Sheepo többi alkotását, többek között a tökéletesen működőképes hétfokozatú PDK-váltóval megépített Porsche Turbo Cabriót pedig a www.sheepo.es oldalon lehet megtekinteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?